A magyarok körében csakúgy, mint régen, ma is tájegységenként változó, mi kerül a szépen megterített karácsonyi asztalra, néhány fogás azonban egészen biztosan helyet kap rajta régiótól függetlenül.
Őseink elsősorban olyan ételeket fogyasztottak a kereszténység egyik legnagyobb ünnepén, amelyektől azt remélték, bőséget hoznak a családra. Így vált népszerűvé a bab, a lencse, a mák és a dió is. A hal már az újabb idők terméke, a szimbólum viszont változatlan, pikkelyei a gazdagságot jelképezik.
Általában paszulylevest, utána pedig mákos csíkot ettek szenteste, a főételből pedig egy kis adagot az asztalon hagytak éjszakára, hogy ha ellátogatnának otthonukba az angyalok, esetleg meghalt szeretteik, ne várják őket „üres kézzel”.
A mákos tészta után rendszerint egy almát annyi cikkre vágtak, ahányan helyet foglaltak az asztalnál. Ez arra volt hivatott, hogy ha a család valamelyik tagja eltévedne, eszébe jusson, kikkel ette együtt az almát karácsonykor, és így hazataláljon.
Ezt követően mézbe mártott fokhagymával fűszerezték meg a szentestét, mert ez hitük szerint megvédte a családot a torokfájástól – ez még ma is elterjedt gyógymód –, ezzel együtt az élet édességére emlékeztett őket.
