2026. február 04. szerda, Csenge, Ráhel
4°C Budapest

Menőzni akart, ezért kacsázott az úton, brutális baleset lett a vége - Fotók

A 19 éves sofőr súlyos balesetet okozott a friss jogsijával.
Tenyek.hu
2023. március 23., csütörtök 14:15
Vágólapra másolva!

2021 nyarán a 3. számú főúton Kerecsend közelében kocsikázott 4 fiatal. A 19 éves sofőr, aki friss jogosítvánnyal rendelkezett, ijesztgetni akarta a többieket. A sebességhatárt betartotta ugyan, de folyamatosan kacsázott, jobbra-balra rángatta az autót, a zene ritmusának megfelelően. Az egyik elkormányzás során letért az útról, majd elvesztette az irányítást a kocsi felett. A bal oldali útpadkára sodródott, majd felborult.

Az ügyészség közlése szerint az egyik kiskorú utas nem volt bekötve, ezért kirepült az autóból és koponyacsont törést és agysérülést szenvedett el. A baleset miatt memóriazavar alakult ki nála, ami maradandó fogyatékosságnak minősül.

Az ügyészség büntetési tétele kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. Ennek keretében a vádhatóság két év végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, illetve három év közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk