Megbolondult az időjárás, mire számítsunk még, elárulta a szakértő

Megbolondult az időjárás Európában és Magyarországon is. Az egyik év rendkívül aszályos, a következőben pedig árvizek és viharok tombolnak. Hogy mire számítsunk a jövőben, arról Litke Máté a Klímapolitikai Intézet igazgatója a hétfői Mokkában beszélt.

Brutális viharokkal tűzdelt nyarunk van, olykor akár 10-11 fokos hőmérséklettel, ez azonban nem szokatlan Litke Máté szerint.

Mint a szakember elmondta, az éghajlatváltozás az életünk részévé vált, ez pedig együtt jár az időjárási szélsőségekkel. Minden szélsőséget azonban nem lehet az éghajlatváltozásnak betudni.

„Történelmi feljegyzésekből is tudjuk, hogy az extrém melegek, extrém hidegek mindig az élet része volt. Az éghajlatváltozással azonban ezeknek a gyakorisága, vagy elhúzódása megnövekszik” – magyarázta a szakember.

Kifejtve, hogy két megoldással alkalmazkodhatunk ehhez. Az egyik az üvegházhatású gázok kibocsátásának a csökkentése, a másik pedig az alkalmazkodóképességünk növelése.

„Olyan praktikákra kell gondolni, mint a mezőgazdasági területek öntözhetőségének a fejlesztése. Vagy a városi területek klímatudatos felújítása zöldterületek növelésével” – árulta el.

Magyarországon a közeljövőben hektikus időjárása kell számítani télen és nyáron is, állítja Litke Máté.

„A meleg szélsőségek száma növekedni fog, míg a téli extrém hidegek száma csökkeni. A teleink azok egyre inkább csapadékosabbak lesznek. A jelenlegi modellek szerint ez egyre inkább eső és nem hó formájában. Nyaranta pedig a csapadék egyszerre, nagy mennyiségben zúdul majd ránk. Ezek után pedig egy hosszabb, száraz időre kell készülni” – részletezte.

Kiemelte, hogy természetesen ezek tendenciák, tehát nem minden nyarunk és telünk lesz ilyen, de egyre valószínűbb, hogy ilyeneket kell majd megélnünk.

Hozzáfűzve, hogy régen is voltak ekkora viharok és extrém hőség, de azt kétségtelen, hogy a mérések kezdete óta a 10 legmelegebb év az az elmúlt 40 évben volt, a legmelegebb 3 pedig az elmúlt 10 évben.

2023. augusztus 21. 10:53
Sebestyén József kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító k...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is meg kellett műteni azt a tűzoltót, aki a viharban ...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...