2025. december 29. hétfő, Kamilla
1°C Budapest

Különös kegyetlenséggel végeztek egy férfivel Furtán, rendőrkézen a négy feltételezett elkövető

A négyfős társaság alig 40 ezer forintot zsákmányolt.
Tenyek.hu
2023. január 30., hétfő 13:28
Vágólapra másolva!

Egy furtai férfi tett bejelentést a rendőrségre január 27-én délután, miszerint a szomszédját egy napja nem látta, viszont a ház bejárati ajtaja nyitva van. A járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol a ház előszobájában találtak rá holtan az 54 éves férfira. A helyszíni szemle során kiderült, emberölés történt.

Pár órán belül a rendőrség látókörébe került egy négyfős társaság, akiket kapcsolatba lehetett hozni a gyilkossággal - írta a police.hu.

A 48, 28 és 20 éves férfiak, valamint társuk, egy 31 éves nő meg akarták szerezni ismerősük pénzét, így átmentek hozzá január 26-án, megverték, majd a magatehetetlenül fekvő férfi ruháját és az egész lakást átkutatták. A társaság alig 40 ezer forintot zsákmányolt, majd hazamentek.


A kihallgatásukat követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást velük szemben.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk