Kettős emberölés Diósdon: Lakótársaival végzett a torokfájós gyilkos

A bíróság a napokban hozott ítéletet az ügyben.

Az eset 2020. április 23-án történt, amikor a férfi amfetamint fogyasztott, torokfájás miatt felkereste háziorvosát, majd hazament. Otthon a két lakótársa italozott és zenét hallgatott, majd aludni tértek. Időközben a férfi ismét amfetamint fogyasztott, leült a számítógépen játszani, amely közben elhatározta, hogy megöli lakótársait – derült ki a Budapest Környéki Törvényszék csütörtöki közleményéből.

A kálvária 2019 őszén kezdődött, amikor az egyik lakótárs Budapestről visszaköltözött egy, a tulajdonában lévő, diósdi házba. Ekkor befogadta maga mellé a gyilkost és egy másik férfit. Ezt követően gyakran fogyasztottak alkoholt hármasban, azonban az italozás a ház tulajdonosa és a begyógyszerezett között sokszor veszekedésbe torkollott.

Mivel az ingatlanban nem volt bevezetve a vezetékes víz, ezért a három férfi a probléma megoldása érdekében közös erővel árkot kezdtek ásni a vezetéknek, egyikük pedig elment és vett egy fejszét a munkálatokhoz.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Ezt követően 2020. április 23-án a kegyetlen férfi torokfájás miatt gyógyszereket fogyasztott, majd felkereste háziorvosát és hazament. Lakótársai együtt ittak és zenét hallgattak, ő pedig újabb adag gyógyszert vett be, leült a számítógép elé játszani, majd elhatározta, hogy megöli a férfiakat.

Ennek érdekében magához vette a korábban vásárolt fejszét, amellyel aztán először a ház tulajdonosával, majd a másik lakótárssal végzett.

A tragédia után a gyilkos az édesapját értesítette először, majd egy közeli benzinkúthoz ment, ahol alkoholt és ennivalót vett magának. Csupán csak ezután riasztotta a mentőket és a rendőrséget, azonban a diszpécsernek azt mondta, hogy a lakótársai leütötték, bántalmazták és megerőszakolták.

A bíróság – halmazati büntetésül – a férfit 19 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A döntést az ügyész tudomásul vette, ám a gyilkos és védője enyhítés miatt fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

2023. március 09. 16:24
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...