csalás

Fekete Dávid után már a NAV is nyomoz, barátja jelentette fel

Az egykori megasztáros a barátait sem kímélte. Elsőként olyan ember jelentette fel a Nav-nál, akivel korábban barátok voltak, de végül őt is átverte. 

Az énekes Ausztriában élő károsultja azt állítja, hogy hogy Fekete Dávid bűnszövetségben követte el azokat a csalásokat, amik miatt most börtönben van. A Borsnál jelentkezett a férfi, aki régebben Fekete Dávid barátjának mondhatta magát, de őt is átverte. Azt mondja, hogy ő robbantotta ki az egész ügyet, ő tette meg az első feljelentést.

"A többi károsulttal ellentétben ugyanis sokkal jobban beleláttam a dolgaiba. Nem kellett sokat kutakodnom ahhoz, hogy rájöjjek, Dávid emberei – mert ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ad hoc módon, egyedül csinálta a stikliket - minden lehetőséget megragadtak, hogy pénzhez jussanak."

Jelenleg is előzetesben van Fekete Dávid énekes, akit több mint 100 milliós csalással, közokirat hamisítással és tizenegy rendbeli vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.

A károsult, először az adóhatóságoknál jelentette fel, az énekest, hiszen tudomása van arról, hogy adócsalást és okirathamisítás elkövetett.

"Nem egyszer fordult elő például, hogy a régi ügyfelek adatait használva vettek kocsikat. Ott volt náluk ugyanis az érintett személyi igazolványa, lakcímkártyája, adószáma aláírása, és semmi más nem kell ahhoz, hogy autót vegyenek az emberek. Tették mindezt úgy, hogy az illetőnek fogalma sem volt arról, hogy a nevében éppen vásárolnak."

A férfi úgy gondolja hiába került az énekes előzetes letartoztatásba, a csalások ennek ellenére is folytatódnak. A férfi igazság érzetét azt is bántja, hogy az énekes ügyintézője még mindig szabadlábon van, és egy másik autó szalonban dolgozik. 

"Most épp egy másik autókereskedésben dolgozik ugyanabban a pozícióban. Ez a nő mindenről tudott, ő intézte a papírmunkákat. Hiába van Dávid börtönben, ha az édesanyján keresztül ki tud üzenni ennek a hölgynek, aki szépen mindent el tud takarítani. Félek, hogy rajta keresztül rengeteg bizonyíték tűnik, tűnt már el."

2021. június 26. 08:22
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...