2025. december 22. hétfő, Zénó
4°C Budapest

Édesanyja mellett találták meg a halott csecsemőt, a komlói nő valószínűleg nem fogta fel, mit tett

Az ügyészség most vádat emelt ellene.
Tenyek.hu
2022. november 24., csütörtök 09:46
Vágólapra másolva!

A 29 éves komlói nő idén márciusában adott életet kisfiának, akit férjével közös otthonukban neveltek a nő szüleinek segítségével, a gyermeket pedig rendszeresen látta az orvos és a védőnő is, akik semmi kivetnivalót nem találtak a kicsi fejlettségi szintjét illetően.

Hetekkel a szülés után azonban az anyában az a meggyőződés alakult ki, hogy a gyermek nem fejlődik megfelelően, ő nem jó anya, nem tudja fiának megadni azt, amire szüksége van, emiatt pedig hozzátartozói kérésére pszichiáterhez fordult, aki szülés utáni depressziót állapított meg nála, ezért gyógyszeres kezelést rendelt el. Ezt a nő elfogadta, a gyógyszert pedig rendszeresen szedte.


A gyereket május 31-én kellett volna kötelező orvosi vizsgálatra vinni, de a nő túlságosan tartott attól, hogy a vizsgálaton a csecsemőt nem megfelelő fejlettségűnek fogják minősíteni és ezért őt teszik majd felelőssé, így egy nappal a vizsgálat előtt elhatározta, hogy a kisfiút „megszabadítja a rá váró szenvedéstől”, megöli, majd magával is végez. A nő egyedül volt otthon délután, fogta gyermekét, majd a fürdőkádban vízbe fojtotta. A nagyszülők este 6 óra körül értek haza, akkor megtalálták a maga elé meredő lányukat a fürdőszobában, mellette a halott csecsemővel. Azonnal értesítették a mentőket és rögtön megkezdték a gyerek újraélesztését, de már nem tehettek semmit.

A kisfiú életkorának megfelelő érettségű és fejlettségű volt.

Baranya Megyei Főügyészség most vádat emelt a gyilkos ellen, akire 10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is várhat – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk