
Durván leszólták a Házasság első látásra Annáját, a kamerák mindent vettek

Gáspár Zsolti számára a földművelés mindennapos, de most már a TikTokon is küldetésének érzi, hogy megmutassa a vidéki élet valódi oldalát. Az 50 éves gazdával az új célokról és kihívásokról folyt beszélgetés a csütörtöki Mokkában, ahol a stáb, nemrégiben ünnepelt születésnapja apropóján fel is köszöntötte.
A TikTokon bemutatom, hogy kell kezelni az állatokat, hogy lehet velük beszélgetni, mert úgy odafigyelnek mintha emberek lennének
- hangsúlyozta Gáspár Zsolti. Úgy látja, a fiatalok körében is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vidéki élet.
Hétvégére bejelentkezett hozzám egy iskolás csapat. Szeretnék megnézni, hogyan működik az állatgondozás, amit én örömmel teljesítek
- mondta büszkén. Rendkívül fontosnak tartja a fiatalság edukálását. Egyik kiemelt célja, hogy olyan szoros kapcsolatuk legyen az állatokkal, hogy lelki támaszt jelentsenek számukra.

Durván leszólták a Házasság első látásra Annáját, a kamerák mindent vettek

ByeAlex nem tagadja, drogot találtak nála a rendőrök

Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett

A tető fokára hág az izgalom: a 10 millióért kell helyesen felelnie a Legyen Ön is milliomos! versenyzőjének

Nagy a baj: Ádám Attila feladja a Megasztárt?

Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk

Cipruson romantikázik szerelmével a Házasság első látásra szereplője

Várandós a Házasság első látásra sztárja, így titkolja el a többiek elől!

Koncertje közben ájult el a világhírű énekesnő, semmire nem emlékezett

Nem kertelt Berki Mazsi: Ezt gondolja a mozaikcsaládról

,,Nincs magánéletem, egy unalmas lány vagyok” - Kihívásokkal teli időszakát éli Kárpáti Rebeka

Esküvő a láthatáron? – így készül Hajdú Péter a nagy napra