november
23.
Kelemen, Klementina
EUR: 313.36
USD: 266.53
Kövessen minket!
Bejelentkezés

Külföld

Örökre eltűnik a banán, a kávé és a csokoládé?
2015. december 6. 23:05

Örökre eltűnik a banán, a kávé és a csokoládé?
FORRÁS: wikipedia

Alapvető élelmiszerek tűnhetnek el teljesen pár éven belül, ezzel riogat legalábbis az egyik brit lap. Szerintük a banán, a kávé és a csokoládé veszélyben van, de eltűnhetnek az étlapról a halak, az itallapról pedig a sör.

A brit Metro olyan élelmiszerek sorol fel a cikkében, amelyek szerintük végveszélyben vannak, ezért el is tűnhetnek a boltokból és így a hűtőszekrényeinkből is. Ezek egyike a banán, amelyet a Panama gomba nevű betegség pusztít. A kór az 1960-as években jelent meg Ázsia délkeleti részén, és állítólag nincs ismert ellenszere, ráadásul képes lett arra, hogy egyik kontinensről a másikra vándoroljon, ennek köszönhetően Dél-Amerikában is megjelent, pedig onnan származik a világ banántermésének nagy része. A banán genetikai sajátosságai miatt pedig egyelőre lehetetlennek tűnik egy a gombának ellenálló fajta kitenyésztése.

A halak azért kerültek veszélybe, mert túlhalássza őket az emberiség, a kávét pedig szintén egy gombafajta pusztítja rohamos tempóban. Itt képbe kerül a globális felmelegedés is, ez segíti ugyanis a kávét pusztító gomba szaporodását.

A csokoládéval kapcsolatban drámai helyzetről számolnak be egyes tanulmányok, van, amelyik azt írja, hogy már 2020-ra hiánycikk lehet a csokoládé, mert a kakaóbabból egyre kevesebb terem.

A sör pedig azért van veszélyben, mert – szintén a globális felmelegedés miatt – egyre több az aszályos nyár, ez pedig nagyon nem tesz jót a komlótermésnek. A Metro szerint idén például be kellett zárnia Venezuela legnagyobb sörgyárát, de a komlóhiány már az olyan tradicionális sörgyártó országokat is utolérte, mint Belgium, ahol a főzdéknek idén időszakosan fel kellett függeszteniük a sörgyártást.



Kommentek

Mások ezeket is megnézték


külföld banán kávé hal csokoládé csoki sör

Kövesse csak az Önt érdeklő témákat! A + jelre klikkelve felveheti az adott témát a követett témák közé. Ettől kezdve bárhol az oldalunkon a „Követett témák”-ra klikkel, ott már csak az Önt érdeklő tartalmakat látja majd.





További hírek
Csak a csoda segíthet a legénységen
Senki nem tudja mennyi időre elegendő levegő maradt az egy héttel ezelőtt eltűnt tengeralattjáró fedélzetén. Az...





MŰSORÚJSÁG    
Most
Később

© 2017 TV2 Zrt.
A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség


Powered by Neoport Core CMS engine



Friss Népszerű Követett
Friss Legnépszerűbb Követett Közelben Időjárás
Hagyományos Hírtérkép Idővonal