Ezer milliárdok a gazdaságba

Az ország éves jövedelmének minden ötödik forintja a védekezést szolgálja. Erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt. Hozzátette, hogy a Koronavírus Pénzügyi Akciócsoportja létrehozott három alapot mintegy 2000 milliárd forint összegben, ebből fedezik majd a védekezés költségeit. A pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy 2010-ben Magyarország sikeresen kezelt egy válságot. Közös munkával és összefogással most is elérhetjük ezt.

2020. április 08. 15:17