
Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása
A tárcavezető az Orosz Energiahéten újságíróknak nyilatkozva abbéli reményének adott hangot, hogy a béke hamarosan visszatérhet Közép-Európába, s úgy vélekedett, hogy napjainkban Donald Trump az ukrajnai rendezés egyetlen reménye.
Ezért ismét köszönetét fejezte ki az amerikai elnöknek a békeerőfeszítéseiért, külön kitérve az alaszkai találkozójára orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, és egyúttal azt is kiemelte, hogy nyitva kell tartani a kommunikációs csatornákat Oroszországgal.
Illetve leszögezte, hogy Donald Trump megérdemelné a Nobel-békedíjat, ugyanis igen sokat tett a béke érdekében, és nemcsak Ukrajnában, hanem az egész világon.
Hálásak vagyunk neki, mert nagyon sokat tett az ukrajnai béke érdekében, jóval többet, mint bármely másik politikus a világon. Természetesen a magyar miniszterelnök is békemissziót hajtott végre, és ő is mindent megtesz, de ha a nagy és erős országok vezetőiről van szó, Trump elnök teszi a legnagyobb erőfeszítéseket az ukrajnai béke érdekében
- fogalmazott.

Fotó: MTI
A miniszter az amerikai elnök békeerőfeszítései kapcsán érintette a közel-keleti helyzetet, s az Izrael és több arab állam közötti kapcsolatok normalizálását célzó korábbi Ábrahám-megállapodásokat is.
Rámutatott, hogy ez volt az első olyan fejlemény még Donald Trump első ciklusából, amely elhozta a reális reményét annak, hogy a térség lakosai visszatérhetnek a békés és biztonságos élethez, a mostani gázai tűzszünet pedig a második ilyen.
És hiszem, hogy hosszú évtizedek sikertelen kísérletei után ez a megoldás valóban békét hozhat a Közel-Keletre. És el kell mondanom, hogy hálásak vagyunk neki, mert neki köszönhető, hogy a Hamász az utolsó magyar túszt is szabadon engedte. Nélküle ez nem lett volna lehetséges
- mondta.
Végül pedig közölte, hogy a nap folyamán találkozik Gyenisz Manturov és Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettesekkel, illetve a Gazprom és a Roszatom vezérigazgatójával, Alekszej Millerrel és Alekszej Lihacsovval is - áll az MTI tájékoztatásában.

Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása

Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll – a brüsszeli háborús és a magyar békepárti út

Magyar Péter épp most veszíti el a választásokat

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe