
Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen
Már több millióan megkapták a Nemzeti Konzultáció legújabb kérdőívét, amely elsősorban a jelenlegi adórendszer Tisza Párt által való megváltoztatásáról szól. Szabados Richárd, a nemzetgazdasági minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára már ki is töltötte az ívet, ám mielőttpostára tenné azt, mindenképpen külön szólt a vállalkozásokhoz az őket érintő 5. kérdéssel kapcsolatban.
Ebben ugyanis arra kíváncsi a kormány, vajon mi a véleménye az embereknek arról, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt a jelenlegi, 9 százalékos társasági adót megemelné, mégpedig Brüsszel kérésére (utasítására) a nyugati országokban bevezetett 25-30 százalékra.
Szabados Richárd egyöntetű véleménye az a közösségi oldalán megosztott kisvideóban, hogy tiltakozni kell a Tisza adótervei ellen, mert azok végveszélybe sodorhatják a magyar vállalkozásokat.
Javaslom, tiltakozzunk a magyar vállalkozások tervezett adóemelése ellen! Szakmaiatlanok és így veszélyesek azok az adóemelési tervek, amelyekre rá akarják venni Magyarországot. A társasági adó 9 százalékról 25 százalékra emelése?! Ez most komoly? Ekkora adóterhekkel a magyar vállalkozások tömegesen mennének tönkre… Pont az ellenkezőjére van szükség: adócsökkentés, adóegyszerűsítés, a munkahelyek védelme, adminisztráció csökkentés és támogatási programok!
Ezért arra biztatom a magyar vállalkozókat, hogy vegyenek részt a most zajló nemzeti konzultációban, töltsék ki a kérdőívet, és védjük meg együtt a magyar vállalkozásokat és az ott dolgozó embereket!
– fogalmazott az államtitkár.
Nyitókép: MTI

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe

Puzsérék a szabad drogozást követelték a Kossuth téren

Orbán Viktor irányt mutatott a jövő évre

Tisza-vagyonadó: Magyar Péterék brutálisan levinnék az értékhatárt és növelnék az adókulcsot

Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó

Kecskeméten is tarolt a Háborúellenes Gyűlés - Orbán Viktor beszéde ismét telt házat vonzott (galéria)

A tiszások menekülnek saját programjuk elől

Ez a fő különbség a baloldali és a jobboldali gazdaságpolitika között

Itt a legújabb felvétel: hatalmasat bukott Kecskeméten Magyar Péter!

Washington a béke eszközének tekinti a befagyasztott orosz vagyont – Európa a legfelső szinten tiltakozik