
Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása
Orbán Viktor a támogatási együttműködés ünnepélyes aláírása alkalmából tartott rendezvényen köszönetet mondott Csányi Sándornak, az OTP Bank elnökének, aki - mint mondta - vállalkozott arra, hogy példát mutat a kastély felújítására adott nagylelkű, 20 milliárd forintos adománnyal.
Hozzátette: a kormány pedig csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, így összességében 40 milliárd forintos tőkeinjekciót kap a beruházás.
A kormányfő megköszönte azok munkáját is, akik mostanáig gondoskodtak a Grassalkovich-kastély fennmaradásáról, működéséről és fejlesztéséről. Jelezte: ha nulláról kellene kezdeni a munkát, akkor 40 milliárd forint sem lenne elegendő. Ez kizárólag azért elegendő, mert azok, akik az elmúlt időszakban felelősséget viseltek a kastély működéséért, nemcsak ellátták a munkájukat, hanem időnként heroikus körülmények között gondoskodtak arról, hogy most egy új fejezetet nyithassunk - tette hozzá Orbán Viktor.

„A magyarok akkor lehetnek méltók a történelmükhöz, ha őrzik a múltat”
A régi korok épületei emlékeztetnek arra, hogy a magyar egy alkotó nép, és hogy a mindenkori aktív generációi csak akkor lehetnek méltók a történelmükhöz, ha őrzik a múltat - mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor arról beszélt: lehangoló és fájdalmas érzés régi épületeinket lerobbant állapotban látni, valahogy "úgy érezzük, hogy méltatlanok vagyunk az elődeink örökségére", rosszabbak, gyengébbek, jelentéktelenebbek és kisebbek vagyunk náluk. Ezért nemcsak a magyar kormány szándékát fejezi ki a műemléképületek felújítása az elmúlt 15 évben, hanem egy "mélyen meghúzódó népi ösztönnek is eleget tesz, mert nincs olyan nemzedék, amely hitványabb akarna lenni, mint azok, akik előtte jártak".
Az elmúlt időszak történelmi épületeinek felújításait sorolva megemlítette a Budavári Palotanegyedet, a visegrádi Citadellát, az egyházi épületek közül kiemelte a győri Nagyboldogasszony-székesegyházat, az egri bazilikát és az érseki palotát, a Gödöllői Premontrei Apátságot, a Tihanyi Bencés Apátságot, az esztergomi bazilikát és a veszprémi főegyházmegye épületeit, a budapesti Kálvin téri református templomot, a kolozsvári Szent Mihály-templomot és a szabadkai zsinagógát. Megújult továbbá a Zeneakadémia, az Operaház - sorolta.
A határon túli programok közül kiemelte a népi építészeti programot, amely az egyik legsikeresebb támogatási program.

„Az értékmentésre szánt forintok üzletileg is helyénvaló befektetések”
Ha jól csináljuk, a nemzeti értékmentésre szánt forintok nem luxus, nem kiadás, nem kidobott pénzek lesznek, hanem üzletileg is értelmes és helyénvaló befektetések - hangsúlyozta a miniszterelnök.
Orbán Viktor elmondta, vannak szorítóbb napi kiadások is, de nem szabad megijedni ilyen célra fordítani 40 milliárd forintot.
Felidézte: a felújítással nem a nulláról kell indulni, hiszen a kastély egyes szárnyai már a 2011-es magyar uniós elnökség idejére megújultak. Akkor csak az volt a cél, hogy méltón tudjuk magunkat megmutatni Európában. Ma az ambíciónk ennél jóval nagyobb, el is akarjuk foglalni azt a helyet, amely bennünket megillet - emelte ki a kormányfő.
Emlékeztetett arra, hogy nem csak Magyarország helye változott sokat 2011 óta az európai népek rangsorában, maga Európa is sokat változott. Ma béke helyett háború van, növekedés helyett pedig gazdasági leállás, sokkal rosszabb a helyzet az európai politikában, mint 2011-ben volt - jelezte, hozzáfűzve: a magyaroknak az az érdekük, hogy a békét megőrizzük, és a magyarok pénzét ne Ukrajnába küldjük, hanem költsük a magyarokra.

MTI/Fotók: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása

Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll – a brüsszeli háborús és a magyar békepárti út

Magyar Péter épp most veszíti el a választásokat

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe