
Tisza-vagyonadó: Magyar Péterék brutálisan levinnék az értékhatárt és növelnék az adókulcsot
Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcsra utazva a repülőgépen adott interjút Bohár Dánielnek. A miniszterelnök nem tagadta, nehéz megérkezni Brüsszelbe egy Békemenet után, mert az adrenalin is fönt van, a vérnyomás is, meg egyáltalán nem olyan egyszerű dolog ilyen hatalmas, talán soha nem látott méretű tömeg előtt beszélni.
Mint elmondta, '56 érzelmileg is megindítja az embert, szóval az ember egy kicsit más állapotba kerül, de mire beér a tárgyalóterembe, addigra minden rendben lesz, adrenalin, pulzus, vérnyomás.
Ha politikailag nézzük a dolgot, akkor könnyű dolgom van most. Ugye az uniós csúcsnál mi két célt akarunk elérni. Az ukránokat ne engedjük be, a pénzünket meg ne engedjük ki. Most Magyarország az egyetlen ország, amely ezt nyilvánosan, vitára kész módon és harcosan, tehát konfliktust vállalva képviseli. Ezért mi vagyunk hatalmas nyomás alatt.
Mások is vannak, akik ezt gondolják. Talán ha szavazásra kerül a sor, majd elő is bújnak, de egyelőre csak mi vagyunk kint a gáton. És ezért óriási nyomás nehezedik minden alkalommal rám, illetve Magyarországra a csúcson az ukrán és az ahhoz kapcsolódó pénzügyek kérdésében
– fogalmazott Orbán Viktor.
Elárulta, amikor megérkezik egy Békemenet után, itt nincs miről beszélni. Nem arról van szó, hogy ő mit gondol, még csak nem is arról, hogy mit gondol a magyar kormány. Nem a világ végén van Brüsszel, kapnak híreket, mindenki láthatja, Magyarországnak van egy álláspontja, ez a nép, a magyar nemzet álláspontja. A kormányfő hozzátette, nem fognak róla elmozdulni, különösen nem érdemes vehemensen mellbe támadni a magyar miniszterelnököt, ilyenkor mindig könnyebb dolga van a tárgyalásokon.

Fotó: MTI
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a nap folyamán, távollétében ki képviselte a magyar álláspontot.
Addig Robert Fico képviseli a magyar álláspontot. Ez úgy történik, hogy az ukrán és a kapcsolódó pénzügyek kérdésében én írásban leírtam a magyar álláspontot a tanácsnak, és odaadtam Fico elnök úrnak, és azt kértem, hogy ha szóban szükséges, akkor ezt szóban is erősítse meg. Azt a hírt kaptam, hogy ő ezt meg is tette által sarat és képviselte a magyar álláspontot
– árulta el a kormányfő.
A Békemenet meg a békecsúcs ugyanannak az éremnek két oldala. Orbán Viktor szerint azért lesz a békecsúcs Magyarországon, mert van Békemenet, amely Európa legnagyobb békepárti mozgalma, és amely egyébként ezt a kormányt adja Magyarországnak. Tehát a magyar kormányt pártalapon persze a Fidesz adja oda a tömeg erejét, a tömeg támogatottságát, azt inkább a Békemenet meg a hasonló nagy civil mozgalmak adják.
A miniszterelnök úgy véli, ha vannak ilyen civil mozgalmak, akkor van békepárti kormány, ha van békepárti kormány, ami elég bátor és ügyes, akkor van békecsúcs Budapesten, lesz békecsúcs Budapesten.

Fotó: MTI
A miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcstalálkozó témáiról is beszélt és elmondta, milyen döntéseket akar keresztülvinni a háborúpárti Brüsszel.
Közelebb akarják hozni az európai uniós tagságát Ukrajnának, ezt megállítottuk. A másik, hogy rendelkezni akarnak még több pénzügyi támogatásról, egyelőre ezt is megállítottuk, és rendelkezni akarnak a befagyasztott orosz állami valutatartalék sorsáról, ami egy bonyolult és nehéz kérdés, de amelynek a Buster által javasolt lényegében elkonfiskálását és Ukrajna való átadását, azt mi nem támogatjuk.
Nekem volt a múlt héten egy levélváltásom Oroszország elnökével, amiben írásban hivatalosan megkértem az álláspontját, ha ilyen döntés van Brüsszelben, lesznek-e orosz ellenintézkedések. Például lefoglalják-e a nyugat-európai országok vállalatainak vagyonát. Nagyon komoly magyar nagy cégeknek komoly vagyonai vannak Oroszországban.
A válaszban azt írta az oroszok elnöke, hogy igen, lesznek ellenlépések. Arra a kérdésemre, hogy tesznek-e különbséget európai uniós országok között, hogy támogatták vagy nem az orosz vagyon elkobzását, azt mondták, hogy természetesen tesznek különbséget. Innentől kezdve Magyarországnak az az elemi gazdaság érdeke, hogy ezt ne támogassa, és ne kerüljünk orosz ellenintézkedések hatálya alá, ez a legnagyobb magyar cégeket rendítheti meg
– állította Orbán Viktor.
A magyar miniszterelnök álláspontja szerint az ukrán ügyben ma egyáltalán érdemi tárgyalást nem is kellene folytatni, tekintettel arra, hogy küszöbön van egy orosz-amerikai békecsúcs. Két dolgot kéne tenni Orbán Viktor javaslata szerint.
Az első, hogy most nem csinál semmit az EU, nehogy azzal csökkentsék az orosz-amerikai megegyezés esélyét. Azt a magyar kormányfő régóta javasolja minden ülésen, most is megteszi majd, de sosem fogadják meg, hogy az Európai Uniónak önállóan is tárgyalást kellene kezdeni Oroszországgal.
Címlapfotó illusztráció (Bohár Dániel Hivatalos Facebook oldala)

Tisza-vagyonadó: Magyar Péterék brutálisan levinnék az értékhatárt és növelnék az adókulcsot

Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó

Kecskeméten is tarolt a Háborúellenes Gyűlés - Orbán Viktor beszéde ismét telt házat vonzott (galéria)

A tiszások menekülnek saját programjuk elől

Ez a fő különbség a baloldali és a jobboldali gazdaságpolitika között

Itt a legújabb felvétel: hatalmasat bukott Kecskeméten Magyar Péter!

Washington a béke eszközének tekinti a befagyasztott orosz vagyont – Európa a legfelső szinten tiltakozik

Orbán Viktor figyelmeztetett: Az európai vezetők eldöntötték, hogy Európa háborúba megy

Orbán Viktor: Civilizációs pusztulás fenyeget

Trump megdöbbentő figyelmeztetése: „Európa húsz éven belül eltűnhet abban a formában, ahogyan ma ismerjük”

Orbán Viktor: A 2026-os választás dönti el a sorsunkat

Menczer Tamás: Nemet mondunk a háborúra, a háborúpárti, korrupt, brüsszeli bürokratákra, a tiszás megszorítócsomagra