2025. november 15. szombat, Adalbert, Lipót
10°C Budapest

Leült Barack Obama egy maréknyi baloldali aktivistával, hogy együtt keseregjenek azon, milyen rossz is Magyarországon az élet

Kiderült, hogy szerintük 15 éve „antidemokratikus” kormány van, és a demokrácia elveszett. Ugyanakkor az egyik aktivista Barack Obama előtt elszólta magát: a progresszívok nem tudnak vonzó jövőképet kínálni az embereknek.
Tenyek.hu
2025. október 12., vasárnap 11:01
Vágólapra másolva!

Soros Györgyhöz köthető civil szervezetek képviselőivel találkozott Barack Obama, hogy – saját megfogalmazása szerint – a demokrácia állapotáról beszélgessen. A londoni eseményen három, az Obama Alapítvány fiatal vezetői programjából ismert aktivista vett részt, köztük Léderer Sándor, a K-Monitor korrupcióellenes szervezet társalapítója, valamint Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) volt társigazgatója.

A Soros-alapítvány támogatta őket

Mindkét szervezet korábban Soros György Nyílt Társadalom Alapítványainak támogatottja volt. Az Obama Alapítvány által szervezett londoni beszélgetés egészében felkerült az internetre.

A beszélgetés elején Barack Obama arra kért a résztvevőket, hogy tartsanak helyzetjelentést. Léderer Sándor arról beszélt a volt amerikai elnöknek, hogy Magyarországon már 15 éve „antidemokratikus” kormány van, akik szerinte folyamatosan meghatározzák a napirendet, és az ellenzéki média is követi őket.

A progresszívok nem tudnak jobb jövőt ajánlani

Szerinte a „demokrácia védelme helyett a demokrácia megújításáról kell beszélni” mivel állítása szerint „ami elveszett azt el kell felejteni.”

Az aktivista elismerte: a progresszívok nem tudnak jobb jövőt ajánlani a szavazóknak, amely szerinte azért van, mert az emberek "félnek". 

– panaszolta Léderer.

Kapronczay Stefánia azzal indított, hogy az emberek csalódtak a demokráciában. Az aktivista a megosztottságról panaszkodott Obamának.

– ismerte el az aktivista.

Barack Obama tanácsai

Obama is reagált és kijelentette, hogy nagy kihívás, hogy a kormányok, legyenek azok jobboldaliak vagy baloldaliak, elvesztették a kapcsolatot az emberekkel, és nem teljesítik az emberek alapvető reményeit és álmait.

Obama azt is fejtegette, hogyan lehet visszaszerezni a társadalom bizalmát. Tette ezt annak ellenére, hogy egy nemrég kiadott felmérés szerint az amerikaiak nem bíznak a Demokrata Pártban sem a gazdaság sem a bűnüldözés tekintetében.

Arról beszélt, hogy el kell érni

– mondta a volt elnök.

Léderer ezt követően arról beszélt, hogy a korrupció elleni küzdelemben nem elég rámutatni a bajra, hanem helyi szintre is le kell menni. Ehhez Obama is hozzászólt és kijelentette:

A beszélgetés végén Obama kijelentette, hogy mennyire inspirálják őt az aktivisták.

Nyitókép: Barack Obama hivatalos Facebook-oldala

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk