
Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben
A Tisza Párt legmagasabb szintjéről érkezett a beismerés: átvernék a szavazókat – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy tavalyi felvételt, amiben Magyar Péter még az uniós választás előtt volt, és meghívták a „Hard Talk Puzsér Róberttel” című műsorba. A beszélgetést Kóczián Péter moderálta, és szóba került a választási győzelemhez vezető stratégia, amelynek kapcsán az újságíró azt kezdte el ecsetelni, hogy a választók a nagyot ígérő pártokra szeretnek szavazni. Ezek után megkérdezte Magyartól, hogy hogyan lehetne ezen a választói magatartáson módosítani.
A pártelnök szerint ezt az attitűdöt „nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni”, majd úgy folytatta, hogy úgy nem lehet választást nyerni, ha azt mondják, hogy a kormányzati kedvezményeket kivezetik vagy adókat emelnek.
Az Ellenpont rámutatott: Magyar Péter ezzel arra célzott, hogy csak a választókat átverve tudnának választást nyerni. Szerintük szavaiból az is következik, hogy pártjával először hazugságok árán győznének, majd kormányon megvalósítanák a megszorításokra épülő programjukat.
Adóemeléseket vezetnének be Magyar Péterék
Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, kiderült, hogy a baloldali párt mélyen belenyúlna a magyar családok zsebébe. A Tisza gazdasági kabinetjének feljegyzése szerint csak egy nagyon szűk réteg számára hagynák meg a mostani 15 százalékos szja-szintet, viszont már az átlagbért keresők is 22 százalékos adósávba esnének, 1,25 millió forint jövedelem fölött pedig már a 33 százalékos sáv lépne érvénybe.
De nem Magyar Péter volt az első, aki elszólta magát: Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét szintén egy pódiumbeszélgetésen elfogta az őszinteségi roham.
Az etyeki tiszás fórumon Tarr előbb arról beszélt, hogy a mondandóját össze lehet úgy rakni, hogy ebből akár bukás is lehet a választáson. Később is megismételte ezt:
Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk.
Magyar Péter egyik legfontosabb embere arról is beszélt, hogy a választásokig nem szabad beszélgetni dolgokról, majd arra utalt, hogy előbb választást kell nyerni, utána mindent lehet. Vagyis a voksolásig hazudhatnak akármit, utána úgyis azt csinálnak, amit akarnak.

Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll – a brüsszeli háborús és a magyar békepárti út

Magyar Péter épp most veszíti el a választásokat

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe

Puzsérék a szabad drogozást követelték a Kossuth téren