
Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása
Kocsis Máté teljesen megdöbbent azon, hogy Puzsér Róbert azt a Látó Jánost, aki sokak szemében nem beszámítható ember, meghívta egy vasárnapi rendezvényére, sőt, szót is ad neki. A politikus szerint ugyanis a Tisza Párt agitátoraként is ismert férfi nemcsak a “Zsolt bácsi” karakterének a kitalálója és álhírgyáros, hanem nő- és cigánygyűlölő, embereket lebüdösöző, aki agysorvadásos betegeknek agyat növeszt a youtubon keresztül a nappalijából.
Ha ez nem lenne elég valakinek, Látó csontrögzítő platinákat imádkozik ki az emberekből, amiről orvosi zárójelentést is kiad, és aki - saját állítása szerint - olykor sírás közben kínaiul is beszélni kezd, bár nem tud.

– Szeretnék hozzájárulni a nagy alkalomhoz azzal az információval, amit talán még Ön sem tud. Látó Jánosnak nem csak a történetei hamisak, hanem a neve is. Valójában Lázok Jánosnak hívják, amit azért változtatott meg, mert az Ószövetségben a prófétát “látónak” is fordítják, és hát ő prófétának is gondolja magát, ugye. De emiatt azért ne írják át a meghívót
– írta a posztjában Kocsis Máté.
A Fidesz frakcióvezetője egy kérést is megfogalmazott Puzsér Róbertnek. Arra kéri, hogy ha már a vasárnapi uszító és gyűlölködő ankéton ott lesz Látó János is, Juhász Péter is, tegye már fel nekik az ország gondolkodó részének nevében azt a kérdést, hogy ha bizonyítékuk és informálóik voltak egy súlyos p.d,fil ügyben, akkor miért nem tettek feljelentést? Miért?
Ugyanakkor kérdőre vonja a publicistát, miért állít olyanokat, ami nem igaz.

– Ön minap rám hivatkozva azt írta, hogy a Juhász Péternél történt házkutatás “kifejezetten az általam ígért megtorlás szándékával történt”. Túlértékel. A valóság az, hogy Juhász Péter hetek óta egy súlyos p.d.fil üggyel házal a nyilvánosságban, híresztel, bizonyítékokat emleget, de azokat nem mutatja be, feljelentést nem tesz.
Ilyen esetben, ilyen bűncselekmények kapcsán a hatóságoknak kötelességük nyomozást indítani, bizonyítékokat beszerezni. Ebben is biztosan egyetértünk. Juhászt pedig, mint kiemelt tanút meg kell hallgatniuk.
– fogalmazott Kocsis Máté.
Kocsis Máté kifejtette, azt kérné Puzsértól, vesse latba befolyását, kérje meg Juhászt és Látót, hogy holnap 14 óráig hozzanak nyilvánosságra minden bizonyítékot, ami csak rendelkezésükre áll!
Joguk van tudni az embereknek, ki sáros ebben az ügyben, és ki nem az.
Ha viszont nincs ilyen, arra kéri a publicistát, tegyen meg mindent, hogy tovább ne uszítsák a magyarokat hazugságokkal, övön aluli sejtetésekkel. Ez lenne a helyes, és a Fidesz frakcióvezetője szerint ebben biztosan egyetértenek.
Úgy megbékélésileg.

Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása

Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll – a brüsszeli háborús és a magyar békepárti út

Magyar Péter épp most veszíti el a választásokat

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe