
Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása
A fix 3 százalékos hitel valóban hozott áremelkedést és keresletnövekedést is, ám a drágulás egy tízéves folyamat része, 2016 óta átlagosan három és fészeresére növekedtek a hazai ingatlanárak – mondta el a lap megkeresésére Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Ez az árváltozás nem független a vagyoni helyzettől, hiszen a hazai ingatlantulajdonosok pozíciója érdemben nem változott.
A lakástámogatási elemek is tíz évvel ezelőtt jelentek meg a piacon, célzottan a házasokat, gyerekvállalásban gondolkodókat segítve.
Nem az egyről a kettőre jutás jelentette tehát az igazi kihívást, hiszen belépett a babaváró és a falusi csok (tágabban ideértve pedig a munkáshitel is), hanem sok elsőlakás-vásárló egyszerűen nem tudott piacra lépni vagy pedig egyre távolodott attól, hogy megvehesse élete első saját otthonát
– magyarázta a szakértő. Felidézte, a hazai lakóingatlanok kilencven százaléka saját tulajdonú. A Magyar Nemzet írt róla, ez az arány a visegrádi régió térségeiben hasonlóan magas, az ingatlan vagyontárgynak és bizonyos értelemben befektetésnek is számít.
A kritikák szerint – reagált Balogh László – sokan kimaradtak a családalapításhoz kötött támogatásokból, azonban most a statisztikák szerint az Otthon Start igénylőinek négyötöde negyven év alatti (átlagéletkoruk 34 év). Igaz, az ingatlanpiacra két-három hónap alatt plusz tizenötezren léptek be, ilyen rövid idő alatt ekkora keresletnövekedés pedig szükségszerűen áremelkedéseket okozott, hiszen nem lehetséges olyan forgatókönyv, hogy a piacot közben „befagyasztjuk”.
Balogh László rámutatott, éves összevetésben pont Kelet-Magyarország drágult jobban, és Nyugat-Magyarország, illetve Pest vármegye kevésbé, amivel zárult az árolló, járulékosan pedig a keleti részben élők (ingatlan)vagyoni helyzete javult. Minden méretű és típusú településen feljebb mentek ugyanis az árak. A főváros árszintje csak részben függ össze ezzel, az árakat itt elsődlegesen nem az Otthon Start, hanem az állampapírpiacról az ingatlanokhoz visszatérő befektetők által generált kereslet húzta felfelé.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ehhez képest a fix 3 százalékos hitel hatása elenyésző volt
– mutatott rá Balogh László.
Hangsúlyozta: az áremelkedés valóban érezhető, azonban az első otthonukat vásárlók pozícióját azért nem rontotta az Otthon Start, mert tavaly, hiába voltak kisebbek az árak, egyáltalán nem tudtak piacra lépni, most viszont a 2025-ös szintek ellenére megvan rá a lehetőségük. A másfél millió forintos maximalizált négyzetméterár is segít ebben, a szakértő viszont egyúttal megjegyezte, főleg a fővárosban a százmillió forint feletti, illetve az ennél magasabb négyzetméterárú ingatlanok piaca sem fagyott be, azaz az Otthon Start nem borította fel a piacot.
Az albérletárakra viszont kedvező hatást gyakorolt, hiszen nőtt a kínálat, ám az árak stagnálása, enyhe csökkenése csak időleges, hiszen az ingatlankiadás hozama csökken, a befektetői célú vásárlások csökkennek.
A képet tovább árnyalja, hogy a befektetőnek nincsen olyan definíciója, mint a mértékegységeknek, így akár az Otthon Start vásárlói is lehetnek befektetők, azok a házaspárok például, akiknek már van résztulajdona ingatlanban, ám most sajátot vásárolnak a leendő vagy meglévő gyereküknek, és a lakást egy időre kiadják. Ez – érvelt a szakértő – egyaránt lehet befektetés is, ugyanakkor előrelátás is, különös tekintettel a használati értékre. A kérdést persze részben megválaszolhatja a fix 3 százalékos hitel igénylőinek átlagéletkora. Ugyanis mivel a vagyoni helyzet nem független az életkortól, kevésbé valószínű, hogy az átlagosan 34 éves igénylők sokkal jobb vagyoni helyzetben lennének, mint az idősebb korosztály – az elérhető statisztikák szerint ez pont fordítva van.

Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása

Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll – a brüsszeli háborús és a magyar békepárti út

Magyar Péter épp most veszíti el a választásokat

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe