
Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben
Kifejtette, hogy megvizsgáltatta a sajtóban megjelent beteg gyermekek örökbefogadásának kérdését, amelynek kapcsán arra jutott, hogy az örökbefogadni kívánó család vonatkozásában egy új pszichológiai szakértői vizsgálatot kezdeményez, amelynek költségét természetesen a Kulturális és Innovációs Minisztérium fedezi. Úgy, ahogy az elmúlt több év során a beteg gyerekek minden egészségügyi ápolási költségét is.
Most nyáron egy életmentő tízórás műtétre is szükség volt egy gyermek esetében, de most ott áll mellette a minisztérium és minden költséget biztosít.
Most pedig azon dolgozik a minisztérium, hogy a gyerek szerető családban nőhessen fel.
Az elmúlt év során már több mint 1200 gyermek esetében tudtak segíteni, és a tavaly nyáron bevezetett hathetes örökbefogadási szabálynak köszönhetően 122 kórházban hagyott gyerek került szerető családba – fejtette ki a miniszter.
A címlapfotó illusztráció (MTI)

Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll – a brüsszeli háborús és a magyar békepárti út

Magyar Péter épp most veszíti el a választásokat

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe

Puzsérék a szabad drogozást követelték a Kossuth téren