
Tisza-szakértő: A 14. havi nyugdíj elvételével csak májusban kellene előjönni
Varsóban a fő lengyel ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) kezdeményezésére tüntetést tartottak az uniós migrációs és menekültügyi paktum és a Mercosur-megállapodás ellen, Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke a beszédében "idegen érdekek megvalósításával" vádolta a kormányt.
Koalíció Magyarországgal, Csehországgal
Az esős időjárásban a varsói vár előtti téren több ezer tüntető gyűlt össze, akik lengyel nemzeti zászlókat lobogtattak. Beszédet mondott mások mellett Jaroslaw Kaczynski és Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek európai pártcsalád elnöke, volt lengyel kormányfő.
Morawiecki beszédében felidézte: a PiS-vezette kormányok idején (2015-2023) Lengyelország koalíciót épített Magyarországgal és Csehországgal a migránsok uniós szétosztása ellen.

Végig akadályoztuk az illegális bevándorlást
- jelentette ki Morawiecki, emlékeztetve arra, hogy az új uniós migrációs csomag elfogadására a lengyelországi kormányváltás után, 2023 decemberében került sor.
Morawiecki azzal vádolta Donald Tusk jelenlegi kormányfőt, hogy támogatja Németországot a bevándorlók (lengyelországi) exportjában.
Nem egyezik bele az illegális bevándorlók áttelepítésébe
Felidézte: Karol Nawrocki, az ellenzéki jelöltként megválasztott lengyel elnök október 7-én az Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének címzett levélben aláhúzta: Lengyelország nem egyezik bele az illegális bevándorlók áttelepítésébe.
Néhány nap elmúltával az Európai Unió kapitulál Karol (Nawrocki) előtt
- utalt Morawiecki az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió értesüléseire, miszerint Lengyelországnak nem kell részt vennie a migránsok uniós szétosztásában a jövő júniusban érvénybe lépő uniós migrációs és menekültügyi paktum keretében.
Az RMF FM információira reagálva szombaton Donald Tusk az X-en azt írta: korábbi ígértének megfelelően Lengyelországban
nem lesz migránsok áttelepítése. Valóban nem lesz! El van intézve
- tette hozzá a kormányfő.
Az Európai Bizottság bejelentések szerint szerdáig ismerteti a migrációs paktumból eredő tagállami kötelezettségeket.
Jaroslaw Kaczynski a tüntetésen felszólította a lengyeleket, hogy a migráció témájában "ne dőljenek be" Tusk szavainak, mivel a miniszterelnök e téren a jelenlegi kormány újraválasztását célzó, "az unió támogatását élvező régi játszmát" folytatja.
Idegen érdekek és német tervek megvalósítása
A Mercosur-megállapodásról szólva, a PiS elnöke "tragédiának, teljes hanyatlásnak" nevezte a lengyel gazdák helyzetét és azt, hogy a mezőgazdasági termékek felvásárlási árai jelenleg alacsonyabbak a termelési költségeknél.
Kaczynski "idegen érdekek és német tervek megvalósításával" vádolta meg a kormányt.
Harcolnunk kell (…) le kell váltanunk Tuskot és kormányát!
- jelentette ki Kaczynski.
Forrás: MTI / Fotók: Facebook

Tisza-szakértő: A 14. havi nyugdíj elvételével csak májusban kellene előjönni

Még a baloldali EUobserver is elismeri: Orbán Viktor washingtoni látogatása hatalmas diplomáciai győzelem volt

Folyamatosan érkeznek vissza a nemzeti konzultációs ívek, gőzerővel gyűjtik a háborúellenes aláírásokat is

Le Monde: a szankciók alóli mentesség bebetonozza a már így is erős szövetséget Donald Trump és Orbán Viktor között

A CNN is kiemeli, hogy Trump erős vezetőnek nevezte Orbán Viktort

New York Times: A Trumppal való találkozóból nagyot profitál Orbán Viktor a választási kampányban

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Mit jelent egy pénzügyi védőpajzs?

Lázár: Donald Trump számos kérdésben tanácsot kért Orbán Viktortól

Trump: Európának több tisztelettel kellene viseltetnie Orbán Viktor iránt

Sky News: Magyarország különleges státuszt kapott

Rekord rekord hátán: tovább erősödik a forint az Orbán–Trump-csúcs után