2025. november 07. péntek, Rezső
7°C Budapest

Újabb botrány Brüsszelben! Ursula von der Leyen minden üzenetét kitörli

Az Európai Bizottság bíróság által elítélt elnöke automatikusan törli a telefonjáról az üzeneteket – részben a tárhely kímélése érdekében –, közölte ezen a héten az uniós végrehajtó testület. A szakértők azonban kétségbe vonják Ursula von der Leyen technikáját.
Tenyek.hu
2025. szeptember 26., péntek 11:11
Vágólapra másolva!

„Az üzenetek törlése a helymegtakarítás miatt kedvesen hangzik, de nehéz komolyan venni. Ne legyünk naivak, nem az 1990-es években élünk” – mondta Lukasz Olejnik, a londoni King’s College vezető kutatója és kiberbiztonsági szakértő. Inti De Ceukelaire belga szakértő szerint egy egyszerű szöveges üzenet szinte semennyi tárhelyet nem foglal egy mai okostelefonon.

„Több százezer üzenetet kellene kapni ahhoz, hogy ez tényleg számítson.” Francisco Jeronimo, az IDC európai technológiai piackutató cég adat- és elemzési alelnöke pedig így fogalmazott: „Miért nem választ inkább egy nagyobb tárhelyű készüléket?” – írja az Origo.

A vita előzménye, hogy Ursula von der Leyen bosszús lett egy Emmanuel Macron francia elnöktől érkezett üzenet miatt, amelyben az EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás blokkolására szólították fel.

A Politico számolt be először arról, hogy az üzenetet később törölték az elnök telefonjáról – derült ki abból a dokumentumból, amelyet Alexander Fanta, a Follow the Money újságírója kért ki.

– állította Olof Gill, a bizottság szóvivője.

Egy másik szóvivő, Újvári Balázs hozzátette: a rendszer a biztonsági kockázatok mérséklését is szolgálja, de elsődlegesen továbbra is a helytakarékosság a cél. A szakértők ugyanakkor felhívják a figyelmet: az európai felhasználók többsége legfeljebb a videók és fényképek miatt küzd megtelt tárhellyel.

 

 

A Pfizergate néven emlegetett ügy annak a botránynak a megnevezése, amely Ursula von der Leyen és Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója között 2021-ben zajlott sms-váltások körül alakult ki. Ezek az üzenetek a 35 milliárd eurós vakcinabeszerzési szerződés előkészítéséhez kapcsolódtak, és feltehetően jelentős közérdekű információkat tartalmazhattak.

Azonban az Európai Bizottság korábban megakadályozta a hozzáférést Ursula von der Leyen sms-eihez. Az európai ombudsman továbbra is vizsgálja a Pfizergate-et, és ezen a héten jelezte, hogy Macron tavalyi üzenetének ügyében is eljárást indít.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk