
Óriási az érdeklődés, folyamatosan érkeznek az emberek a Digitális Polgári Körök első találkozójára – Fotók
Akik lecsúsztak a rendezvényről a túljelentkezés miatt, azok online is élőben követhetik a felszólalókat a Patrióta YouTube-csatornáján.
Tenyek.hu 2025. szeptember 20., szombat 12:30
Megérkeztek az első exkluzív fotók a szombati Digitális Polgári Körök (DPK) rendezvényről, ahol bebizonyosodott: a jövő nem vár – a digitális közösségek már épülnek. A program célja, hogy aktív, gondolkodó polgárokból álló közösségeket hozzon létre, ahol a technológia nem cél, hanem eszköz egy tudatosabb társadalom felé vezető úton.
Az eseményen már a déli óráktól beindult az élet: a kiállítótérben több mint negyven stand várja ugyanis az érdeklődőket, ahol különféle Digitális Polgári Körök mutatkoztak be, interaktív bemutatókkal, közösségformáló játékokkal és tech-újdonságokkal.
A színpadi program délután négykor startol. A rendezvény házigazdái, Szabó Zsófi és Rákay Philip lendületes nyitánya után sorra lépnek színpadra a kormány és a közélet meghatározó szereplői. Felszólal Lázár János építési és közlekedési miniszter, Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető, akik megosztják gondolataikat a polgári közösségek erejéről. Az est főszónoka pedig Orbán Viktor miniszterelnök lesz.
De a DPK nemcsak politikáról szól – legalább ennyire fontos szerepet kapnak az értékek, a kultúra és a közösségi élmény is. A színpadon egymást váltják a sztárfellépők: Oláh Gergő, Pataky Attila, Nagy Feró és Nagy Adri és Demjén Ferenc is, aki a rendezvényen lépe fel először nagyobb közönség előtt balesete óta.
+Ez is érdekelheti

Ukrajnában leleplezték a háborús maffiát

Zelenszkijig vezetnek az ukrán energetikai botrány szálai

Washingtoni siker: Orbán újabb ütőkártyát szerzett a választások előtt

Menczer Tamás helyretette Magyar Péter lakájmédiáját

Menczer Tamás: legyen a fiatalok lázadása az, hogy megvédik a hazájukat

Szíjjártó Péter: „Ez az igazság” – Brüsszel az európaiak pénzéből küldi a fegyvereket Ukrajnába

Orbán Viktor: „Most ki kell állnunk és fel kell emelnünk a hangunkat! Mi nem akarunk háborút!"

Egyre kevesebben látogatják Magyar Péter rendezvényeit

Menczer Tamás: békét akarunk

Donald Trump ismét Orbán Viktort dicsérte egy interjúban

"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis

A megállapodás küszöbén: adócsökkentés, könnyítések és olcsó hitelek jöhetnek





