2025. november 10. hétfő, Réka
9°C Budapest

Lebukott Káncz Csaba: brit titkosszolgálati fedőcég fizette a magyar kormányt lejárató „elemzőt”

Káncz Csaba neve ismét a középpontba került, miután kiderült: a magyar kormánytagokról rendszeresen dezinformációkat terjesztő „geopolitikai elemző” olyan cégtől kapott pénzt, amelyet a brit hírszerzés, az MI6 tagjai hoztak létre fedővállalatként. Az ügyet Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője ismertette, rámutatva: Káncz most „a hülyét játssza”, miközben pontosan tudta, honnan érkezett a finanszírozása.
Tenyek.hu
2025. szeptember 24., szerda 17:41
Vágólapra másolva!

Káncz már korábban felkeltette a hivatal figyelmét, amikor azt a hamis állítást terjesztette, hogy Magyarország évek óta arra készül, hogy megszállja Kárpátalját. Lánczi Tamás szerint ez egyértelműen dezinformáció volt, amelynek célja, hogy Magyarország nemzetközi megítélését rombolja.

A hivatal álláspontja szerint Káncz Csaba nem egyszerűen téved, hanem tudatosan azon dolgozik, hogy Magyarországnak károkat okozzon. Tevékenysége során olyan platformokon publikál, amelyek rendszeresen torzítják a geopolitikai helyzetek bemutatását, és következetesen a magyar kormány lejáratására építik narratíváikat.


Káncz megszólalásai rendre arra épülnek, hogy a magyar külpolitikai álláspontot és NATO-tagságot morálisan és politikailag delegitimálja. Augusztusban például olyan bejegyzést tett közzé, amely azt sugallta, mintha magyar közreműködők segítségével nyugati technológia és pénzügyi infrastruktúra jutna Oroszországba, kijátszva a szankciókat.

A Lánczi Tamás bejegyzésében bemutatott összkép szerint Káncz Csaba mára a nemzetközi dezinformációs hálózat egyik központi alakjává vált. Megnyilvánulásai szervesen illeszkednek azokhoz a kommunikációs műveletekhez, amelyek célja nem az objektív tájékoztatás, hanem Magyarország politikai mozgásterének szűkítése és külpolitikai megbízhatóságának aláásása.

A Hivatal vezetője egyértelműen fogalmazott: Káncz Csaba pontosan tudja, mit tesz. „Ezt a világ minden pontján hazaárulásnak hívják” – jelentette ki Lánczi Tamás.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk