
Orbán Viktor megérkezett a Fehér Házba, Donald Trump fogadta az ajtóban
Kedves Dobrev Klára asszony! Tudom, hogy most idegesnek tetszik lenni, de kérem, ne fenyegetésnek vegye, amit tegnap mondtam, hanem ígéretnek
– üzent a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője közösségi oldalán hangsúlyozta: egy jól beazonosítható hálózat felépített egy „példátlanul mocskos és hamis vádat”, ami egy (vagy két) konkrét személy teljes megsemmisítésére irányult, de furcsa módon ez csak a kisebbik probléma.
„A nagyobbik, hogy ez a hamis vád rövid idő alatt alkalmassá válhatott volna arra, hogy a magyar államszervezetet akár meg is bénítsa, instabil nemzetközi viszonyok között az ország kormányát cselekvőképtelenné tegye. Ezzel párhuzamosan erőfeszítéseket tettek a társadalom széles körében, hogy totálisan megsemmisítsék a rendőrségbe és a titkosszolgálatokba vetett bizalmat is az állampolgárok előtt” – mutatott rá.
Kocsis Máté bejegyzésében kifejtette, hogy az említett hálózat előre kitervelten, külföldi titkosszolgálattal a háta mögött egy gyermekotthonban történt pedofilbotrányt vázolt fel, miközben a sokat emlegetett helyeken nincs gyermekotthon, és az emlegetett ügyben nincs kiskorú érintett.
Emberek millióit tévesztette meg tehát néhány ember egy olyan ügyben, melyből akár zavargások, államrend elleni bűntett is kialakulhatott volna. Igen, meg fogjuk torolni
– szögezte le.
Üzenetében hangsúlyozta: biztos benne, hogy a baloldal folytatni fogja a hazug és megtévesztő rágalomhadjáratot, számolnak is vele.
„Ám félre tetszik érteni a helyzetet, ha úgy gondolja, minket sakkban lehet tartani és meg lehet félemlíteni. Sok szemétséget és álhírt elviseltünk már csendben maguktól, a tiszásoktól, a liberális propagandájuktól, de ezúttal visszaütünk, mert túl mentek minden határon."
Kocsis Máté hangsúlyozta: minden egyes résztvevőre, a felforgató hálózat rendszerére, a műveleti akció teljes folyamatára kellő időt fognak szánni. „Ha a megtorlás szó esetleg nem tetszik, akkor használja a jogkövetkezményt."
Végső soron mégiscsak magácskának lesz igaza, örömmel idézem is: forró ősz lesz. Nem maradunk senkinek se adósa. Így fair. Kellemes napot!
– zárta bejegyzését a poitikus.

Orbán Viktor megérkezett a Fehér Házba, Donald Trump fogadta az ajtóban

Működik a kormány csodafegyvere, csökken a lakásárak emelkedésének üteme

Irány a Fehér Ház! – Orbán Viktorék hamarosan találkoznak Trumppal

Rengeteg kukoricánk lesz a kormány aszályintézkedéseinek hála

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Ukrajna NATO-csatlakozását hála istennek elfújta az új Trump-adminisztráció

Menczer Tamás: A kutya sem akar Tisza-jelölt lenni

A Tisza gazdasági szakértője beismerte, választási győzelem esetén a multikat támogatnák

Szijjártó Péter: Újdonság, hogy amerikai vállalatok is részt vesznek a paksi beruházásban

Orbán Viktor: Ha valaha volt aranykora a magyar-amerikai kapcsolatoknak, akkor az most van

Vitályos Eszter: A Tisza már a nyugdíjakra is rátenné a kezét, 20 százalékos nyugdíjadót terveznek

Szijjártó Péter a békecsúcsról: Komoly az elnökök szándéka a találkozóra

Orbán Viktor: Lesz mit megbeszélnünk Donald Trumppal