
El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe
Egészen undorító, hogy egy gagyi, aljas és hazug lejárató akció felkúszik a DK legfelsőbb szintjére. Már ha ez szint. Ha igaz lenne, amit sunyin terjesztenek, akkor egyenesen kiállnának, és üvöltenék
– reagált Kocsis Máté a közösségi oldalán arra a hírre, miszerint Dobrev Klára ötmillió forint nyomravezetői díjat ígér annak, aki megmondja, ki lehet az a „Zsolti bácsi”, vagyis a Szőlő utcai pedofilbotrányban érintett egyik politikus.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője rámutatott: „Ők csak gyáván kérdeznek, célozgatnak és nyomravezetői díjat ajánlanak fel. Vajon miért nem mondják ki? Nyilván azért, mert ők tudják a legjobban, hogy csak primitív rágalom, és félnek. Marad a jól ismert komcsi sejtetés mások besározására. Arról nem is beszélve, hogy a mocskos pedofil bűnözők áldozatait is gátlástalanul felhasználják ehhez a hamis politikai támadáshoz.”
Kocsis Máté felhívta a figyelmet arra is, hogy most azok a baloldali politikusok lázonganak, akik négy éve a parlamentben nem szavazták meg az általa benyújtott pedofilellenes törvény egyetlen részét sem, inkább a propagandistáikkal mentegették a pedofíliát a Népszava nevű kommunista szennylap hasábjain.
Úgy véli, ez nem túl hiteles. Szerinte mostanság a DK annyira küzd a túlélésért, hogy még a levitézlett és közröhejnek számító Lengyel Lászlót is visszahívták, és mellette a minap épp rágalmazásért elítélt, drogos bűnöző Juhász Pétert is bevetették a történet felépítéséhez.
Tettükért, a sunyi sugalmazásokért bíróságon fognak felelni, minden szavukért helyt kell majd állniuk!
– szögezte le, majd hozzátette: ugyanúgy, ahogy már azok is büntetőeljárás előtt állnak, akik részt vettek a lejárató akció végrehajtásában, megszervezésében.
Az aljas személyeskedésük egy komoly bűnügyben csak annyira komolyan vehető, hogy ehelyütt elárulom az én tippem, ki lehet az a Zsolti bácsi! Kérem, hogy a pénzt Dobrev asszony egy pedofilok áldozatait segítő szervezetnek utalja! Aztán ha mindenki jól kiszórakozta magát közülük, akkor lassan rátérhetünk a baloldali-liberális média, celebvilág és politika pedofilbűnözőinek ismertetésére
– zárta a bejegyzését Kocsis Máté.
Nyitókép: MTI/ Máthé Zoltán

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe

Puzsérék a szabad drogozást követelték a Kossuth téren

Orbán Viktor irányt mutatott a jövő évre

Tisza-vagyonadó: Magyar Péterék brutálisan levinnék az értékhatárt és növelnék az adókulcsot

Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó

Kecskeméten is tarolt a Háborúellenes Gyűlés - Orbán Viktor beszéde ismét telt házat vonzott (galéria)

A tiszások menekülnek saját programjuk elől

Ez a fő különbség a baloldali és a jobboldali gazdaságpolitika között

Itt a legújabb felvétel: hatalmasat bukott Kecskeméten Magyar Péter!

Washington a béke eszközének tekinti a befagyasztott orosz vagyont – Európa a legfelső szinten tiltakozik

Orbán Viktor figyelmeztetett: Az európai vezetők eldöntötték, hogy Európa háborúba megy

Orbán Viktor: Civilizációs pusztulás fenyeget