
Működik a kormány csodafegyvere, csökken a lakásárak emelkedésének üteme
Orbán Viktor kedden Facebook-oldalán reagált a Tisza Párt legújabb gazdaságpolitikai elképzeléseire, ahol azzal kezdte: „a Tiszánál már megint “ráncot vetett” az adóemelés".
A Tisza-adónak sosincs vége. Itt a harmadik fejezet: most az a baja a Tiszának, hogy a kormány túl sokat költ a magyar vállalkozások támogatására. Ezt tudtuk meg a legújabb tiszás gazdasági guru kiszivárgott egyetemi előadásából
– írta a miniszterelnök, aki emlékeztetett arra, hogy a párt korábbi szakértője már belebukott abba, hogy nyilvánosságra kerültek a többkulcsos adóról szóló terveik.
Arrafelé ilyen pechesek a guruk
– jegyezte meg Orbán Viktor, aki ezek után összegezte a Tisza-adót.
Progresszív, megemelt többkulcsos adó, megemelt társasági adó, családi adókedvezmények eltörlése és most a magyar vállalatok támogatásainak megnyirbálása. Mindezt persze azért tudjuk, mert lebuktak
– tette hozzá a kormányfő.
Sebaj. Mi nyílt lapokkal játszunk. Indul a nemzeti konzultáció, ahol mindenki elmondhatja a véleményét adó-ügyben. Kivéve a brüsszelieket. Őket nem kérdezzük, mert a tiszától úgyis kiszivárog minden tervük
– zárta sorait Orbán Viktor.
A miniszterelnök posztjában arra utalt, hogy a Tisza újdonsült közgazdász tótumfaktuma, Kármán Andrásegy kiszivárgott előadásban arról értekezett, hogy a vállalkozásoktól lehetne elcsatornázni jelentős pénzeket, ezekre ugyanis most szerinte túl sokat költ az állam.
Nyitókép: Orbn Viktor Facebook-oldala

Működik a kormány csodafegyvere, csökken a lakásárak emelkedésének üteme

Irány a Fehér Ház! – Orbán Viktorék hamarosan találkoznak Trumppal

Rengeteg kukoricánk lesz a kormány aszályintézkedéseinek hála

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Ukrajna NATO-csatlakozását hála istennek elfújta az új Trump-adminisztráció

Menczer Tamás: A kutya sem akar Tisza-jelölt lenni

A Tisza gazdasági szakértője beismerte, választási győzelem esetén a multikat támogatnák

Szijjártó Péter: Újdonság, hogy amerikai vállalatok is részt vesznek a paksi beruházásban

Orbán Viktor: Ha valaha volt aranykora a magyar-amerikai kapcsolatoknak, akkor az most van

Vitályos Eszter: A Tisza már a nyugdíjakra is rátenné a kezét, 20 százalékos nyugdíjadót terveznek

Szijjártó Péter a békecsúcsról: Komoly az elnökök szándéka a találkozóra

Orbán Viktor: Lesz mit megbeszélnünk Donald Trumppal

Latorcai Csaba: Karácsony Gergely már megint félretájékoztatja a közvéleményt