
Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságírók előtt fejtette ki a véleményét arról a lehetőségről, hogy Izrael annektálja a Palesztin Hatóság által irányított területet.
Donald Trump korábban telefonon egyeztetett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, a megbeszélésről úgy nyilatkozott, hogy előrelépés történt a gázai kérdésben.
Mahmud Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke, az ENSZ közgyűlésének általános vitáján videóüzenetben szólalt fel csütörtökön, és azt kérte az amerikai elnöktől, hogy segítsen a békét megteremteni, ugyanakkor Izraelt népirtással vádolta.
A palesztin politikus azt hangoztatta, hogy az általa vezetett szervezet 1988-ban és 1993-ban már elismerte Izrael jogát a létezéshez, és ez az álláspont változatlanul érvényes.
Mahmud Abbász egyben kifejezte azt az igényt, hogy a Palesztin Hatóság teljes jogú tagsághoz jusson az ENSZ-ben, miután a héten több nyugat-európai állam elismerte a palesztin államiságot.
A Palesztin Hatóság elnöke ezért fordult videóüzenetben az ENSZ közgyűlésére összegyűlt állami vezetőkhöz, mert az Egyesült Államok külügyminisztériuma elutasította, hogy vízumot adjon ki neki, arra hivatkozva, hogy a palesztin területek kormányzásáért felelős szervezet támogatja a terrorizmust.

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe

Puzsérék a szabad drogozást követelték a Kossuth téren

Orbán Viktor irányt mutatott a jövő évre

Tisza-vagyonadó: Magyar Péterék brutálisan levinnék az értékhatárt és növelnék az adókulcsot

Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó

Kecskeméten is tarolt a Háborúellenes Gyűlés - Orbán Viktor beszéde ismét telt házat vonzott (galéria)

A tiszások menekülnek saját programjuk elől

Ez a fő különbség a baloldali és a jobboldali gazdaságpolitika között

Itt a legújabb felvétel: hatalmasat bukott Kecskeméten Magyar Péter!