
Tisza-vagyonadó: Magyar Péterék brutálisan levinnék az értékhatárt és növelnék az adókulcsot
Szerdán országjárásra indult Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke Miskolcra látogatott, ahol a sajtó munkatársai és tüntetők várták. Azonban úgy tűnik, a Tisza Párt vezére továbbra sem szívleli a sajtót, ugyanis nem válaszolt a kérdéseikre.
Magyar Péter ahelyett, hogy választ adott volna a sajtó és a tüntetők kérdésre, arról kezdett el beszélni, hogy november 20-a a gyermekjogok világnapja, és szeretne bemenni a miskolci gyermekotthonba, és beszámolni az ott látottakról.
Azt, hogy Magyar Péter mit gondol az ellene tüntetőkről el sem merjük képzelni az után, hogy a Tisza Párt elnöke miként is vélekedik az őt támogatókról, a gyűlésein részt vevőkről a nyilovánosságra hozott hangfelvételek alapján.
Ezt követően a politikus bement a gyermekotthonba, ahonnan csak hosszú idő után, munkatársai és beosztottjai gyűrűjében lépett ki, szabályosan elmenekülve a sajtó kérdései elől. A Magyar Nemzet helyszíni tudósítója szerint a politikust először egy, a munkatársak fuvarozására használt furgonnal elszállították a helyszínről, és később átrakták az általa használt gépjárműbe.
A Tisza Párt elnöke ellen tüntető időseknek minden okuk meg van a felháborodásra, Magyar hozzájuk való viszonyát is jól jellemzik az általa elmondottak.
Magyar Pétert láthatóan megviselték az események, és a vele nem szimpatizálók látványa, ugyanis lemondta a másik gyermekotthonba tervezett látogatását.

Tisza-vagyonadó: Magyar Péterék brutálisan levinnék az értékhatárt és növelnék az adókulcsot

Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó

Kecskeméten is tarolt a Háborúellenes Gyűlés - Orbán Viktor beszéde ismét telt házat vonzott (galéria)

A tiszások menekülnek saját programjuk elől

Ez a fő különbség a baloldali és a jobboldali gazdaságpolitika között

Itt a legújabb felvétel: hatalmasat bukott Kecskeméten Magyar Péter!

Washington a béke eszközének tekinti a befagyasztott orosz vagyont – Európa a legfelső szinten tiltakozik

Orbán Viktor figyelmeztetett: Az európai vezetők eldöntötték, hogy Európa háborúba megy

Orbán Viktor: Civilizációs pusztulás fenyeget

Trump megdöbbentő figyelmeztetése: „Európa húsz éven belül eltűnhet abban a formában, ahogyan ma ismerjük”

Orbán Viktor: A 2026-os választás dönti el a sorsunkat

Menczer Tamás: Nemet mondunk a háborúra, a háborúpárti, korrupt, brüsszeli bürokratákra, a tiszás megszorítócsomagra