szeptember
19.
Vilhelmina
EUR: 333.12
USD: 301.68
Kövessen minket!
Bejelentkezés

ÖSSZES VIDEÓ


Szűrés


2019. 06. 10.
hétfő
Óriási siker, bajnok lett Babos Tímea párosban a Roland Garroson vasárnap Párizsban. Társával, Cristina Mladenoviccsal megverték a kínai ellenfelüket, és ezzel pályafutásuk második Grand Slam győzelmét aratták és feljöttek a páros világranglista második helyére. Babos Tímea a Tényeknek telefonon azt mondta, nagyon boldog, hogy nyertek, mert nem volt könnyű éjszakája.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 10.
hétfő
Egy darázsfészek okozta Kalifornia történelmének legnagyobb tűzvészét. Tavaly négy hónapon át tombolt a tűz, nyolcvanhat ember meghalt, többszáz ház leégett és több százezer hektárnyi erdő megsemmisült. Mint kiderült, azért, mert egy helyi farmer, aki allergiás a darázscsípésre, megpróbálta a telkén levő darázsfészket kifüstölni. Nem sikerült, sőt felgyújtotta, a lángok pedig pillanatok alatt szétterjedtek.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 10.
hétfő
16 kilométeres magasságba emelkedik már a hamufelhő az indonéz vulkán felett, amely óriási robbanással tört ki a napokban. A közelben lévő városokban szinte azonnal hatalmas pánik tört ki, az utcákat azóta is szürke hamuréteg borítja. Az embereket megkérték, hogy csak maszkban menjenek ki a házakból és lezárták a vulkán környékét. A tűzhányó 400 év után 2010-ben tört ki, a mostani azóta már a negyedik kitörése.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 10.
hétfő
Egy ember meghalt, hatan pedig megsérültek Dallasban, amikor rádőlt egy daru egy házra a hatalmas viharban. Sokan voltak otthon, a lakók egymást mentették a romok alól. A városban egyébként is óriási károkat okozott a több, mint száz kilométeres szél. A szerencsétlenséget többen is videóra vették, máris mutatjuk.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 10.
hétfő
Mind a hat emelet égett a földszinttől egészen a tetőig Londonban, amikor kigyulladt egy társasház. A nemrég átadott épületben a tűz percek alatt szétterjedt és nemsokára a környező házak is lángoltak. Óriási pánik volt, a lakók egymás ajtaján dörömböltek, hogy meneküljenek, egy asszony szerint a ház úgy lángolt, mint a pokol. Az oltáshoz legalább száz tűzoltó érkezett. A helyiek azt mondták, a látvány a két évvel ezelőtti grenfell-i tragédiára emlékeztette őket.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 10.
hétfő
Pünkösdi rózsát készítettek és régi népi játékokat is kipróbálhattak a gyerekek pünkösdhétfőn a diósgyőri várban, és a legbátrabbak megküzdhettek a sárkánnyal is. Ópusztaszeren lovagi párbajban küzdöttek egymással és ügyességi feladatokat is teljesítettek a fiatalok, akik közül a legjobb elnyerte a Pünkösdi Király címet. A Szentendrei Skanzenben is rengetegen voltak, lehetett csipkét készíteni és kalácsot sütni.
2019. 06. 10.
hétfő



2019. 06. 10.
hétfő
Tömeg volt a kisboltokban pünkösdhétfőn, a legtöbben kenyeret és a nagy meleg miatt üdítőt, vizet vettek. De nemcsak italból, édességből, jégkrémből is a szokásos kétszerese fogyott. A boltoknak megéri nyitva tartani az ünnepnapokon, mivel a bevételük akár háromszorosa is lehet az átlagosnak.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 10.
hétfő
Hajmeresztő szabálytalanságok sorát mutatta be egy sofőr a 4-es főúton, ráadásul éppen ezt az utat hívják halálútnak a rengeteg súlyos baleset miatt. Az autós - hogy kikerüljön egy épülő körforgalmat és előtte a kocsisort - behajtott egy lezárt építési területre, majd áttért a szemközti forgalom sávjába és ott az útpadkán hajtott tovább. Egy másik autós fedélzeti kamerája felvette a hajmeresztő mutatványt.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 10.
hétfő
Másodfokú riasztást is kiadtak a hétre a meleg miatt. 30 fok fölött volt a hőmérséklet az országban több helyen is. Adonyban mérték a maximumot, 34 fokot. Csütörtökön pedig akár 36 fok is lehet majd, ami tíz fokkal több a szokásosnál. Sárváron sor állt a fürdő bejáratánál, zsúfoltak voltak a vízpartok, strandok, a városokban sokan a szökőkutakban hűtötték le magukat. Az UV-sugárzás is nagyon erős.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 10.
hétfő
Le kellett szállnia Budapesten egy Dohából Birminghambe tartó repülőnek reggel, mert egy 19 éves katari fiú rosszul lett. Fájt a mellkasa, magas volt a vérnyomása és szapora a pulzusa. Mint kiderült, korábban is voltak már problémák a szívével. A leszállás után a mentőautó már a repülőtér betonján várta és azonnal kórházba vitték.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 10.
hétfő
Mint egy akciófilmben, az autójukkal bevágott két férfi egy busz elé és így kényszerítették, hogy megálljon Egerben. Ezután bottal és puszta kézzel összeverték a sofőrt, aki a kezén, lábán és fején is megsérült. Egy utas is volt a buszon, aki hívta a rendőröket. A támadók, apa és fia régebben a buszsofőr barátai voltak, de később összevesztek. Most emeltek ellenük vádat.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 10.
hétfő
Amputálni kellett egy 13 éves kislány több ujjának végét, mert felrobbant a kezében egy füstbomba. Úgy tudjuk, egy barátnőjénél játszottak, amikor a baleset történt. A mentők kórházba vitték a kislányt, meg is műtötték, de a bomba annyira roncsolta az ujjait, hogy több ujjpercét amputálni kellett. A rendőrség még vizsgálja, hogy ki a felelős a balesetért.
2019. 06. 10.
hétfő




2019. 06. 10.
hétfő
Meghalt egy 27 éves férfi, miután autójával fának csapódott Somogy megyében, az autó a tetejére borulva állt meg. A sofőr valamiért nyílegyenesen hajtott be egy körforgalomba, aminek egy domb volt a közepén. A domb megdobta az autót, ami ezután 15 métert repült, neki a fának. Úgy tudjuk, a sofőr vezetés közben elaludt, ez okozhatta a tragédiát.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 10.
hétfő
Visszatért Budapestre a szállodahajó, amelyik elsüllyesztette a városnéző Hableány kishajót, az ütközés nyomai a friss festés ellenére is látszanak. Ma a koreai hatóság emberei, majd magyar rendőrök is vizsgálódtak a Vikingen. Az ukrán kapitány egyedül van a zárkájában, információink szerint nem nagyon akar kimozdulni. Napközben váratlan nehézség adódott a mentés előkészületei közben, a négy heveder közül az egyik a víz sodrása miatt elmozdult.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 10.
hétfő
Vasvillával, gumicsővel és keresztkulccsal támadt egymásnak három férfi Piricsén. A verekedés egy korábbi vita miatt tört ki. Egyikük autóval ment a fiatal rokona házához, a két fiatal összekapott, majd a megtámadott férfi apja vasvillával szaladt megvédeni a fiát. Végül két autó tört össze a verekedésben. A rendőrök mindhárom verekedőt bevitték.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 10.
hétfő
Szíven szúrta az anyja barátját egy 15 éves fiú Sükösdön. A Tények információi szerint a férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban újra kellett éleszteni. Egy kiskutya miatt vesztek össze, a tinédzser nem akarta, hogy a férfi náluk hagyja, ezért felkapott egy kést és megszúrta. A fiút őrizetbe vették. A szomszédok szerint a családban régóta feszült volt a hangulat.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 10.
hétfő
Kilenc ember, köztük egy hat év körüli kislány is megsérült, amikor a nézők közé hajtott egy raliautó Tótkomlóson, erről felvétel is készült. Már a verseny utáni levezető kört futották, amikor az egyik sofőr egy kanyar után kisodródott és egyenesen a nézőknek csapódott, többen métereket repültek az ütközéstől. A gázoló megtörten beszélt a Tényeknek.
2019. 06. 10.
hétfő
2019. 06. 09.
vasárnap
 Szakított Irina Shayk és Bradley Cooper. Egy külföldi lap szerint a pár kapcsolata válságban van és már csak a közös kislányuk tartja őket össze. A pletykák szerint a modell és a színész kapcsolata azután romlott meg, hogy Bradley Cooper együtt dolgozott Lady Gagával, és állítólag egymásba szerettek. Már arról is megjelentek hírek, hogy Lady Gaga terhes.
2019. 06. 09.
vasárnap



2019. 06. 09.
vasárnap
 Biztosítókötél nélkül mászott meg egy 170 méter magas hotelt egy lengyel hegymászó Varsóban. A szálloda a város legmagasabb épülete. Az életveszélyes mutatványról egy nő készített felvételt, akinek a kisfia szólt, hogy lát valakit a szálloda falán mászni. Az anya először nem hitt a szemének, sokkot kapott, azt hitte, a férfi le fog zuhanni.
2019. 06. 09.
vasárnap
2019. 06. 09.
vasárnap
 Szinte teljesen eltűntek Ausztrália partvidéki városai, akkora köd szállt le szombaton reggel. Az esős idő után Sydney-ben a híres épületekből semmit nem lehetett látni a tejfölsűrű ködben. Sem autóval, sem hajóval nem lehetett közlekedni és a repülőteret is lezárták egy időre. A helyiek rengeteg fotót készítettek az Operaház és a Harbour híd hűlt helyéről.
2019. 06. 09.
vasárnap
2019. 06. 09.
vasárnap
 Hét évre ítélték és letartóztatták azt a vállalkozót, aki a nyomozás során az MSZP korrupciós ügyeiről beszélt. Az üzletember vallomásában azt mondta, hogy a több száz milliós áfacsalásra épülő biznisz a szocialisták politikai védelmét élvezte, és a fekete pénzek egy része az MSZP kasszájába került.
2019. 06. 09.
vasárnap
2019. 06. 09.
vasárnap
Van, ahol 200 forinttal is emelkedett a strandbelépők ára a tavalyihoz képest, a legolcsóbb kétezer, a legdrágább 3600 forint. És árat emeltek a büfések is, a Balatonnál van, ahol tíz százalékkal. A vendégek mégsem az árak miatt elégedetlenkednek, hanem például azért, mert a fővárosi strandokon van, hogy egy órát is sorba kell állni a büféknél.
2019. 06. 09.
vasárnap
2019. 06. 09.
vasárnap
 A Fidesz döntése lesz, hogy marad-e az Európai Néppártban, és ez attól függ, hogy hol tudja legjobban képviselni a politikáját. Ezt mondta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt újonnan megválasztott európai parlamenti képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A politikus szerint a néppárt több tagpártjában és magában a Néppártban is irányváltásra van szükség, ezt az Európai Parlamenti választás eredménye is megmutatta.
2019. 06. 09.
vasárnap
2019. 06. 09.
vasárnap
Tiszai halászlevet kóstolhattak a látogatók a Balatonfüredi fesztiválon vasárnap. Balatonfüred idén meghívta Tiszafüredet, hogy a Balaton környékén élők és a fesztivál látogatói is megismerjék a tiszai ételeket. Nagy volt a tömeg a sétányon, a koncerteken, volt, aki táncolt, mások inkább horgásztak a parton.
2019. 06. 09.
vasárnap




1 2 3 4 5 6 7 8 9 10



MŰSORÚJSÁG    
Most
Később

© 2019 TV2 Zrt.
A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség


Powered by Neoport Core CMS engine



Friss Népszerű Követett
Friss Legnépszerűbb Követett Közelben Időjárás
Hagyományos Hírtérkép Idővonal