
Hatalmas pusztítást végez a Claudia vihar Európában, már több halálos áldozata is van
A svájci 24heures napilap értesülései szerint a férfi, aki a harmincas éveiben jár és a motorsportban dolgozik, vendégként tartózkodott Schumacher Glandban található villájában Svájcban, amikor az erőszak történt.
A vádirat szerint egy „részeg este” után a férfi az emeleten, a korábbi Forma-1-es világbajnok ápolónőjének szobájában követte el a nemi erőszakot – írta meg a Mirror.
A nő, aki a 2013-as súlyos síbaleset óta Schumacher otthonában dolgozik, csak több mint két évvel később – 2021-ben – döntött úgy, hogy feljelentést tesz. A bírósági eljárás pedig most, 2025 októberében kezdődött meg.
A vádlott azzal védekezik, hogy a nővel „korábban már csókolóztak” egy genfi klubban, és szerinte a kapcsolatuk közös beleegyezésen alapult. Az ápoló azonban határozottan cáfolja, hogy valaha is közeledett volna hozzá.
A vádirat szerint az esetet sem Schumacher családtagjai, sem más háztartási alkalmazottak nem látták, mivel a ház lakói nem voltak jelen a támadás idején.

Fotó: Facebook/Michael Schumacher
A most kezdődő svájci perben a vád nemi erőszak, amelyért akár többéves börtönbüntetés is kiszabható. A bíróság zárt ajtók mögött tárgyalja az ügyet, mivel az áldozat személyazonosságát és Schumacher családjának magánéletét is szigorúan védik.
A Schumacher-villa egyébként a Genfi-tó partján, Gland városában található – ez az a hely, ahol a legendás pilóta immár több mint tíz éve él visszavonultan, családja körében.
Teljes titoktartás Schumacher állapotáról
Michael Schumacher 2013 decemberében szenvedett súlyos fejsérülést egy franciaországi síbalesetben. A hétszeres világbajnokot hónapokig mesterséges kómában tartották, mielőtt hazaszállították Svájcba, ahol azóta is állandó orvosi és ápolói felügyelet alatt áll.
Felesége, Corinna Schumacher az elmúlt években szinte teljesen elzárta a nyilvánosságot a család életétől, és csak ritkán nyilatkozott férje állapotáról. A 2021-ben megjelent dokumentumfilmben azonban kivételt tett.
Michael minden nap hiányzik. De itt van velünk – másképp, mint régen, de itt van. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy jobban legyen és érezze, hogy a családja vele van. Ő mindig is védett minket, most mi védjük őt.

Hatalmas pusztítást végez a Claudia vihar Európában, már több halálos áldozata is van

Több mint százan meghaltak egy kongói aranybányában

Több tucat elhurcolt műkincset ad vissza a Vatikán Kanadának

Pornográf fotók készítésével zsarolt egy fiatal férfi egy 12 éves kislányt

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket