2025. november 11. kedd, Márton
5°C Budapest

Meglepő vallomás a mosógépben talált újszülött ügyében

Elképesztő mivel állt elő az asszony.
Tenyek.hu
2025. október 28., kedd 13:42
Vágólapra másolva!

A pozsonyi bíróság hétfőn határozatot hozott abban az ügyben, amelyben egy nő lakásában mosógépben találták meg halott újszülött fiát – írta meg kedden a parameter.sk. A bíróság nem helyezte előzetes letartóztatásba a gyanúsítottat, mert úgy vélik, nem áll fenn szökés veszélye, mivel Szlovákiában él a családjával, és korábban átadta útlevelét is.

Október 14-én a vietnámi asszonyt egy pozsonyi kórházban erős vérzéssel látták el. Az orvosokat ez gyanússá tette, és értesítették a rendőrséget. Amikor a járőrök a Nobelová utcai lakáshoz értek, a mosógép belsejében rongyba bugyolálva találták meg a kisfiút.


A nő nem tagadta, hogy a szülés után a gyermeket törülközőbe csomagolta és a mosógépbe tette, de védekezése szerint nem tudta megmagyarázni, miért tette mindezt. Azt állította, hogy nem tudott a terhességéről, gyenge volt, sok vért vesztett és nem emlékszik pontosan, mi történhetett a fürdőszobában.

Az ügyészség 4–8 év szabadságvesztést indítványozott a nő ellen. Az apa is őrizetbe került a történtek miatt, de kihallgatása után elengedték.

A borítókép illusztráció: Shutterstock

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk