
Többen meghaltak egy goai diszkótűzben
Az egyesült államokbeli Los Angeles-i bevásárlóközpontban, a Hírességek sétánya mellett lévő Gower Plazában éjszaka klasszikus zene üvölt, hogy a város drogfogyasztóit távoltartsa az épület környékéről - részletezte a New York Post.
A zenekari dallamok egy hordozható utánfutó tetején lévő térfigyelő kamerákhoz rögzített hangszóróból szólnak, este 21 óra 30 pertől másnap reggel 9 óra 30-ig. Ez a rendszer valós idejű képeket oszt meg egy biztonsági központtal, miközben egy baljós hang utasítja az embereket a távozásra.
Hollywoodban a bűnözés 64 százalékkal haladja meg az országos átlagot, az erőszakos bűncselekményeké pedig 139 százalékkal magasabb az országos átlagnál, így vált szükségessé ez a furcsa találmány.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy remek ötlet volt ennek az eszköznek a telepítése.
Régebben a hajléktalanok ide-oda járó vendégek voltak a bevásárlóközpontban, de ők már elköltöztek. Tetszik, amit a tulajdonosok tettek. A zene segített. A környék manapság biztonságosabbnak tűnik
– mondta egy közelben élő férfi.
Ám akadt olyan is, aki szerint annyira hangos a zene, hogy alig lehet aludni tőle.
80 decibelnek mértem, és 2 háztömbnyire is hallom a lakásban. Mindenhol panaszkodtam, ahol csak lehet és senki sem segít
– írta Redditen egy frusztrált hozzászóló.
A rendőrséghez és a helyi önkormányzati képviselőhöz intézett hívások megválaszolatlanok maradtak, az épületkezelő szintén elutasította a segítséget, így egyelőre továbbra is be fognak szűrödni minden este a környék lakóihoz Mozart és Beethoven dallamai.

Többen meghaltak egy goai diszkótűzben

Holttestet találtak egy óvoda udvarán, megrázó látvány fogadott egy édesanyát

Katonák egy csoportja hatalomátvételt jelentett be Beninben

Nagy a baj: A csernobili atomerőműnél azonnali beavatkozás szükséges

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban