
Többen meghaltak egy goai diszkótűzben
A támadás 2024-ben történt India keleti részén, a Jharkhand állambeli Dumka körzetben. Fernanda és Vicente, akik több mint 300 ezer követővel rendelkeznek a közösségi médiában, éppen Nepál felé tartottak, amikor megálltak egy éjszakára. Éjjel hét férfi rátört a sátorban pihenő párra, Fernandát csoportosan megerőszakolták, míg Vicente-t sisakkal és kővel verték meg, szétzúzva a száját – írta meg a minap a Daily Star.
A nő később az Instagramon osztotta meg megrázó történetét.
Hét férfi megerőszakolt. Megvertek és kiraboltak, de nem az értékeink miatt jöttek – csak engem akartak bántani. Az arcom tele van zúzódásokkal, de ami igazán fáj, az belül van. Istennek hála, még élünk.

A hatóságok három gyanúsítottat azonnal elfogtak, a maradék négyet hosszú nyomozás után sikerült azonosítani. Most, több mint egy évvel a támadás után, mind a hét férfit bíróság elé állították. A helyi rendőrség közölte, hogy külön nyomozócsoport alakult az ügy lezárására, és szigorú ítéletet várnak.
A hatóságok 1 millió rúpiás (4 millió forintos) kártérítést fizettek a párnak, akik az eset után visszatértek Spanyolországba.
A trauma ellenére Fernanda és Vicente nem adták fel. Miután fizikailag és lelkileg is felépültek, újra útra keltek. A pár azóta számos országot bejárt, és nemrég Afganisztánba is beléptek motorral – ezzel Fernanda az egyik első nő lett, aki ezt megtette a tálib uralom óta.

A legutóbbi videójukban üres afgán sivatagokon motoroznak, miközben Fernanda arról beszél, hogy a félelmei ellenére nem hajlandó lemondani az utazásról.
Az élet ajándék. Amíg lélegzünk, addig nem adjuk fel. Ha megállnánk, azzal a gonosz nyerne – és mi nem vagyunk feladók.
A pár útját most is több százezren követik az interneten.
Fotók: Instagram/@vueltaalmundoenmoto

Többen meghaltak egy goai diszkótűzben

Holttestet találtak egy óvoda udvarán, megrázó látvány fogadott egy édesanyát

Katonák egy csoportja hatalomátvételt jelentett be Beninben

Nagy a baj: A csernobili atomerőműnél azonnali beavatkozás szükséges

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban