
Újabb durva korrupciós ügyeket tártak fel Ukrajnában
Alex DaSilva, az Accuweather meteorológiai szolgáltató egyik munkatársa hangsúlyozta, a Melissa több millió embert sodorhat veszélybe a térségben.
A haiti katasztrófavédelem helyi idő szerint pénteken azt közölte, két ember halálát földcsuszamlás okozta, egyet pedig egy lezuhanó faág ütött agyon, és tíz sérült is van.
A héten több ENSZ-ügynökség is bejelentette, hogy összesen körülbelül négymillió dollárral (1,3 milliárd forint) segítik Haiti védekezését a vihar ellen.
A Dominikai Köztársaságban a Melissa csaknem 200 lakóházat rongált meg, és több mint félmillió háztartás maradt víz nélkül. Az ország több pontjáról kisebb földcsuszamlásokat is jelentettek, több autóutat eltorlaszoltak a lezuhanó faágak, 12 település pedig teljesen megközelíthetetlenné vált.
Andrew Holness, a szintén a térségben található Jamaica miniszterelnöke kiemelte, hogy a vihar lassú mozgása logisztikai kihívásokat jelent hazája katasztrófavédelmének. "Jamaica veszélyben van" - szögezte le.
Az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont (NHC) mindeközben arra figyelmeztetett, hogy a Melissa a következő 48 órában hurrikánná nőhet Jamaica, illetve Haiti délnyugati része fölött.

Újabb durva korrupciós ügyeket tártak fel Ukrajnában

Lengyel külügyminiszter: Európának minden erőforrást meg kell adnia Ukrajnának a következő három évre

Megölte párja kisfiát, hogy „helyet csináljon” közös gyermeküknek

Négy csecsemő holttestét találták meg egy nő házában

Felgyújtotta házát egy férfi, két kisgyerek égett benne

Zelenszkij: Soha nem elég. Akkor lesz elég, ha véget ér a háború

Összeütközött két vonat, rengetegen sérültek meg

A Fülöp-szigeteken közel 1 millió embert evakuáltak a közeledő szupertájfun érkezése előtt

Sikítófrászt fog kapni Ursula von der Leyen és Zelenszkij, ha meglátják ezt a térképet!

Tragikus tűzvész egy parfümraktárban: hatan meghaltak, öten megsérültek

Sokkoló fordulat: Elítélték Angliában a nőt, aki azt állította, ő Madeleine McCann, mégsem megy börtönbe

Biztosítási pénzért gyújtotta fel a mosókonyháját egy 29 éves férfi