
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
Vélhetően nagyot néztek azok az embercsempészek, akik megpróbáltak partra szállni a Görögországhoz tartozó Milosz szigetén, a Szarakiniko Beach nevű népszerű strandon. Az embercsempészek migránsokkal zsúfolásig megrakott csónakja megpróbált kikötni a strandon, hogy partra tegye rakományát, ahogy azt már sokszor sikerült megoldani, ezúttal azonban balul sült el a partraszállási kísérlet.
A helyieknek elegük lett a betolakodókból, fogták magukat a strandolók, és visszatolták a bárkát a mély vízbe. Hogy aztán mi lett a tusakodás vége, az nem derül ki a felvételről, de nagyon úgy néz ki a The Sun felvétele alapján, hogy a görögök a saját kezükbe vették a sorsuk irányítását.
Tanosz Plevrisz migrációs ügyeket felügyelő miniszter a napokban azt nyilatkozta, hogy a kormány drasztikusan csökkenti az illegális bevándorlóknak nyújtott támogatásokat. Sőt, egyenesen azt történt, hogy három hónapra felfüggesztették az észak-afrikai bevándorlók részére a menedékkérő okmányok kibocsátását.
A legnagyobb görög szigeten, Krétán annyira szigorúan léptek fel a bevándorlókkal szemben, hogy az utóbbi két hónapban egyetlen beengedett migránst sem regisztráltak a korábbi időszak áradata után.
Lakossági segítség a rendőrségnek
A napokban a spanyolországi Costa del Sol déli partvidékén, Castell de Ferro térségében, a Sotillo Beach nevű strandon a fürdőzők egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy nagy sebességgel érkezik egy motorcsónak, amelyről fiatal férfiak ugrálnak a sekély vízbe. Kiderült, hogy marokkói illegális bevándorlók kísérelték meg a partraszállást az embercsempészek bárkájáról.
A strandolók, akik között helybéliek és turisták is voltak, üldözőbe vették a jövevényeket, és az amerikai futballból ismert mozdulattal ledöntötték őket a lábukról. Majd addig tartották őket a földön, amíg megérkeztek a rendőrök, akik megbilincselték őket. A jelentések szerint mindannyiukra kitoloncolás vár.

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe