
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
A szörnyű eset még augusztusban történt az amerikai Új-Mexikó államban, amikor egy 12 éves lányt megerőszakolt egy 13 éves diáktársa, miközben az iskolabuszon utaztak – adta hírül a Crime Online a napokban.
A rendőrséget a tini édesanyja értesítette augusztus 21-én, a lányt még aznap kórházba szállították nőgyógyászati vizsgálatra.
A buszon nem volt biztonsági kamera, de egy másik diák rögzítette a jelenetet, amit szét is küldött a többi társának.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A felvétel a rendőrség birtokába jutott, azokat a telefonokat pedig, melyeken megtalálható a videó elvették a fiataloktól és le is foglalták.
Várhatóan október elején hallgatják ki majd az áldozatot és a buszsofőrt is az ügyben.
A hatóságok egyelőre senki ellen nem emeltek vádat.
Az eset vizsgálata folyamatban van.

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire