
Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren
A megrázó eset még 2021-ben történt Németországban, amikor a szakemberek altatásban akartak elvégezni egy fogászati beavatkozást egy 4 éves kislányon, Emilián – írja a Mirror.
A rendelőben dolgozó aneszteziológus azonban lejárt injekciót adott a kicsinek, így a gyermek vérmérgezést kapott és meghalt.
Mint kiderült, a szakember szándékosan dolgozott a lejárt szavatosságú érzéstelenítőkkel, altatókkal.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Sőt, a kislányt követően még három másik gyermekkel is megtörtént a baj, ugyanis ugyanazon egyszer használatos ampullát alkalmazta mindegyiküknél. Ők azonban gyors kórházi ellátásnak köszönhetően életben maradtak.
Emilia ügyét viszont el akarták tussolni, húzták az időt, igy már nem lehetett megmenteni.
A nyomozás során ráadásul egy 2019-es beteg halálával is összefüggésbe hozták.
A férfit végül gyilkosság miatt életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat, emellett pedig 20 ezer euró (több mint 7 millió forint) kártérítést kell fizetnie a kis áldozat szüleinek.

Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren

Többen meghaltak egy goai diszkótűzben

Holttestet találtak egy óvoda udvarán, megrázó látvány fogadott egy édesanyát

Katonák egy csoportja hatalomátvételt jelentett be Beninben

Nagy a baj: A csernobili atomerőműnél azonnali beavatkozás szükséges

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben