Ukrán nacionalista pólóban jelent meg a balliberális újságíró a Partizánban

A napokban a balliberális VálaszOnline egy barátságosan alákérdezős interjút közölt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel - részletezte a Magyar Nemzet.

A napokban a balliberális VálaszOnline egy barátságosan alákérdezős interjút közölt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Az interjú készítője, Vörös Szabolcs utólag a Partizán YouTube-csatorna műsorában is megszólalt, ahol nemcsak a beszélgetés körülményeiről esett szó, hanem egy érdekes vizuális részlet is feltűnt: Vörös a stúdióban egy ukrán nacionalista körökben feltűnően népszerűnek tűnő pólóban jelent meg – olvasható a Tűzfalcsoport bejegyzésében, melyben kifejtették: 

A lenti képen jól kivehető a SYLA felirat, amely egy ukrán márka, az Aviatsiya Halychyny (magyarul nagyjából: „Galíciai Légierő”) terméke. Egyébként a „Syla” szó ukránul „erőt” jelent – és bár a felirat önmagában is beszédes, a mögötte álló brand még többet mond. Az ukrán–nyugatias, katonai és repülési ihletésű dizájn mögött ugyanis egy olyan szimbolikus univerzum sejlik fel, amely elsősorban a nyugat-ukrajnai (különösen lvivi, magyarul Lemberg) identitásra épülhet, és nemritkán az ukrán nacionalista szubkultúrák stíluselemeit idézi.

A VálaszOnline-os újságíró által viselt ruhaneműt a már említett Aviatsiya Halychyny cég gyártja, amely 2015 óta működik a Nyugat-Ukrajnában található Lvivben. 

A cég szlogene szerint azoknak szól a ruházatuk, akik „érzik a szárnyaikat a hátuk mögött”. A márka gyakran hivatkozik az ukrán fegyveres erők támogatására, termékei között nem ritka az „UAF Support” címkével ellátott darab sem. 

Rámutattak:

A cég vizuális arculata – technikai grafikák, katonai motívumok, aerodinamikai képletek – mind-mind ukrán nacionalista értéket tükröznek. Mindez nem meglepő, hiszen a cég központja sem véletlenül Lemberg vagy Lviv.

Lviv ugyanis nemcsak földrajzi értelemben számít Ukrajna nyugati bástyájának, hanem politikai és kulturális szempontból is. A város és térsége történelmileg gyakran külön utat járt a keleti, orosz ajkú régiókhoz képest, ami hozzájárulhatott ahhoz is, hogy itt alakuljanak ki a legmarkánsabb nacionalista mozgalmak.

A helyi közvéleményben gyakran pozitív hősként emlegetik például Stepan Banderát – a szélsőjobboldali múltú OUN vezetőjét –, aki máshol inkább vitatott figura. De ebben a térségben a legerősebb az úgynevezett Jobb Szektor (Pravij Szektor) is.

Hozzátették, hogy a SYLA póló így nem egyszerű divatcikknek tűnik, hanem inkább olyan viseletnek, amely – ha akarva-akaratlanul is – egy politikai-kulturális szimbólumrendszerhez kapcsolódhat.

Aki ilyet vesz fel, az az ukrán nacionalistákkal kerül egy kategóriába.

Már csak egy kérdés maradt, hogy egy magyar újságíró miért nem a magyar honvédséget népszerűsító pólóban jelenik meg nyilvános műsorokban – tette fel a kérdést a Tűzfalcsoport a bejegyzésében.

2025. június 12. 08:28
Levált az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula magyar...
Az egykori politikus és a Tisztelet Társasága karizmatikus alapítója hosszú hónapok óta küzdött egy súlyos betegségg...
Egyszerűen megdöbbentőnek, de jóval inkább sokkolónak tartom, ahogyan a nemzetközi politikai közösség félrefordítja ...
A kormány mindent megtesz, hogy az Európai Unió foglalkozzon az erőszakos ukrajnai mozgósítással, és Sebestyén Józse...
Lezuhant és súlyosan megsérült egy siklóernyős férfi.
Lélegzet-visszafojtva figyelte az ország, ahogy Kapu Tiborék űrkapszulája elhagyja a Nemzetközi Űrállomást és elindu...
family
Nem bírta könnyek nélkül, kamerák előtt fakadt sírva Stohl András. Erre senki sem számított a stúdióban, még a sokat...
family
SOKKOLÓ - Az anyja szeme láttára ütött el egy ötéves kisfiút egy motoros Abonyban, videón a baleset. A gyerek valami...
Döbbenetes videó készült arról, ahogy két magyar turista az életéért küzd a görög tengernél. Egy édesapa és a lánya ...
family
Gyönyörű, csipkés ruhában ment férjhez Szandi lánya, Blanka, Las Vegas-i álomesküvőn kelt el az énekesnő lánya. Négy...
family