Több ezren tüntettek Bolíviában a rossz gazdasági helyzet miatt

Több ezer gazda tüntetett helyi idő szerint hétfőn a bolíviai fővárosban a gazdasági válságjelenségek elleni hatékonyabb fellépést sürgetve, sokan az elnök lemondását is követelték - adta hírül az MTI.

A La Paz-i tiltakozók 72 órát adtak Luis Arce elnöknek, hogy válaszoljon a követeléseikre, és egyik vezetőjük közölte, hogy ellenkező esetben úttorlaszokkal nyomatékosítják követeléseiket.

Az árak az utóbbi hónapokban jelentősen megemelkedtek a latin-amerikai országban, májusban az infláció éves szintje elérte a 18,4 százalékot. Ez 17 éve a legmagasabb szint.

Az ország volt elnökének, Evo Moralesnek a támogatói immár nyolcadik napja blokád alatt tartanak több utat, elsősorban az ország középső részén. Ők is Arce lemondását követelik, akit felelősnek tartanak Bolívia gazdasági nehézségei miatt, továbbá azt vetik a szemére, hogy nyomást gyakorolt az igazságügyi és választási hatóságokra annak érdekében, hogy megakadályozza Morales indulását az augusztusi elnökválasztáson. 


Bolívia legfelsőbb választási bírósága május végén jelentette be Morales jelöltségének elutasítását. A testület ezt azzal indokolta, hogy Moralest hívei a Bolíviai Nemzeti Akciópárt (PAN-BOL) elnökjelöltjeként próbálták bejegyeztetni, de ez a szervezet jogilag már nem létezik, így elnökjelöltet sem indíthat.

2025. június 10. 09:31
Levált az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula magyar...
Az egykori politikus és a Tisztelet Társasága karizmatikus alapítója hosszú hónapok óta küzdött egy súlyos betegségg...
Egyszerűen megdöbbentőnek, de jóval inkább sokkolónak tartom, ahogyan a nemzetközi politikai közösség félrefordítja ...
A kormány mindent megtesz, hogy az Európai Unió foglalkozzon az erőszakos ukrajnai mozgósítással, és Sebestyén Józse...
Lezuhant és súlyosan megsérült egy siklóernyős férfi.
Lélegzet-visszafojtva figyelte az ország, ahogy Kapu Tiborék űrkapszulája elhagyja a Nemzetközi Űrállomást és elindu...
family
Nem bírta könnyek nélkül, kamerák előtt fakadt sírva Stohl András. Erre senki sem számított a stúdióban, még a sokat...
family
SOKKOLÓ - Az anyja szeme láttára ütött el egy ötéves kisfiút egy motoros Abonyban, videón a baleset. A gyerek valami...
Döbbenetes videó készült arról, ahogy két magyar turista az életéért küzd a görög tengernél. Egy édesapa és a lánya ...
family
Gyönyörű, csipkés ruhában ment férjhez Szandi lánya, Blanka, Las Vegas-i álomesküvőn kelt el az énekesnő lánya. Négy...
family