Rákkeltő terméket hívtak vissza, az egyik legnagyobb áruházlánc forgalmazta

Aki ilyet vett, ne használja!

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság pénteken Facebook-bejegyzésben hívta fel a figyelmet, hogy az IKEA Lakberendezési Kft. által forgalmazott kavaró spatula esetében primer aromás amin kioldódás miatt, elrendelték annak visszahívását.

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés alapján határértéket meghaladó primer aromás aminok kioldódását mutatták ki spatulából. A termékből Magyarországra is érkezett az IKEA Lakberendezési Kft. részére. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással, az IKEA Lakberendezési Kft. az NKFH-val együttműködve, a fogyasztók egészségvédelmét szem előtt tartva, saját hatáskörben azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, gondoskodott a kifogásolt tétel fogyasztóktól történő visszahívásról. A vállalkozás által megtett intézkedéseket, valamint a visszagyűjtött termékek további sorsát (megsemmisítését vagy elszállítását) Hatóságunk nyomon követi

- áll a közleményben.

A primer aromás aminok (PAA) szerves vegyületek, melyek élelmiszerbe kerülve rákkeltő, karcinogén hatásúak lehetnek. Az aminok felhasználása széleskörű műanyaggyártásban, festékgyártásban, élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok (pl: műanyag eszközök, csomagolóanyagok) előállítása során használják. Az élelmiszerekbe a velük érintkezésbe kerülő anyagokból kerülhetnek át a PAA-k, pl. papír csomagolóanyagok feliratához használt tintából kioldódva.

Az érintett termék adatai:

Termék megnevezése: 365+ HJÄLTE kavaró spatula

Márka: Ikea

Cikkszáma 401-494-62, dátumbélyegzője 2445 (YYWW) (ez a 2024 novembere után vásárolt termékekre vonatkozik).

Termékvisszahívás oka: primer aromás amin kioldódás

A fogyasztóvédelem arra kér mindenkit, amennyiben a fenti tételazonosítóval rendelkező terméket megvásárolták, azt a továbbiakban ne használják.


A borítókép illusztráció: Shutterstock

2025. június 07. 13:50
Levált az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula magyar...
Az egykori politikus és a Tisztelet Társasága karizmatikus alapítója hosszú hónapok óta küzdött egy súlyos betegségg...
Egyszerűen megdöbbentőnek, de jóval inkább sokkolónak tartom, ahogyan a nemzetközi politikai közösség félrefordítja ...
A kormány mindent megtesz, hogy az Európai Unió foglalkozzon az erőszakos ukrajnai mozgósítással, és Sebestyén Józse...
Lezuhant és súlyosan megsérült egy siklóernyős férfi.
Lélegzet-visszafojtva figyelte az ország, ahogy Kapu Tiborék űrkapszulája elhagyja a Nemzetközi Űrállomást és elindu...
family
Nem bírta könnyek nélkül, kamerák előtt fakadt sírva Stohl András. Erre senki sem számított a stúdióban, még a sokat...
family
SOKKOLÓ - Az anyja szeme láttára ütött el egy ötéves kisfiút egy motoros Abonyban, videón a baleset. A gyerek valami...
Döbbenetes videó készült arról, ahogy két magyar turista az életéért küzd a görög tengernél. Egy édesapa és a lánya ...
family
Gyönyörű, csipkés ruhában ment férjhez Szandi lánya, Blanka, Las Vegas-i álomesküvőn kelt el az énekesnő lánya. Négy...
family