Óriási botrány: Szexuális zaklatással vádolják a népszerű színészt

Legalább húsz évet ölel fel a molesztálás időszaka.

Kilenc nő vádolta meg Jared Leto Oscar-díjas színészt, a Thirty Seconds to Mars frontemberét szexuális zaklatással – számolt be róla a The Guardian.

A szombaton megjelent jelentésből kiderült, hogy a tanúvallomások szerint a színész–zenész több ízben is zaklató, predatórikus módon viselkedett. Az incidensek a 2000-es évek közepétől többek között vendéglátóhelyeken, privát partik során, és házibulikon történtek, többen akkor még kiskorúak voltak.

Egy DJ, Allie Teilz – aki 17 éves volt – azt állítja, Leto a backstage-ben erőszakkal próbálta magát ráerőltetni egy skót szoknyában.

Egy másik nő elmondása szerint 16 évesen, egy kávézóban ismerkedett meg vele. Később éjszakai hívásokat kapott tőle, ahol „furcsa, undorító hangon” beszélt.

A magánbulik kapcsán olyan történetek is szárnyra keltek, hogy azokat direkt fiatal lányokra szervezte, ahol még kifejezetten perverz jelenetek is előfordultak.

Leto szóvivője minden vádra határozottan nemet mondott: szerinte nem volt szexuális tartalmú kommunikáció vagy alkoholfogyasztás, a modellek állításait "alaptalan és bizonyíthatatlan" vádaknak nevezte. Jared Leto egyelőre nem reagált nyilvánosan a vádakra.

2025. június 08. 22:01
Levált az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula magyar...
Az egykori politikus és a Tisztelet Társasága karizmatikus alapítója hosszú hónapok óta küzdött egy súlyos betegségg...
Egyszerűen megdöbbentőnek, de jóval inkább sokkolónak tartom, ahogyan a nemzetközi politikai közösség félrefordítja ...
A kormány mindent megtesz, hogy az Európai Unió foglalkozzon az erőszakos ukrajnai mozgósítással, és Sebestyén Józse...
Lezuhant és súlyosan megsérült egy siklóernyős férfi.
Lélegzet-visszafojtva figyelte az ország, ahogy Kapu Tiborék űrkapszulája elhagyja a Nemzetközi Űrállomást és elindu...
family
Nem bírta könnyek nélkül, kamerák előtt fakadt sírva Stohl András. Erre senki sem számított a stúdióban, még a sokat...
family
SOKKOLÓ - Az anyja szeme láttára ütött el egy ötéves kisfiút egy motoros Abonyban, videón a baleset. A gyerek valami...
Döbbenetes videó készült arról, ahogy két magyar turista az életéért küzd a görög tengernél. Egy édesapa és a lánya ...
family
Gyönyörű, csipkés ruhában ment férjhez Szandi lánya, Blanka, Las Vegas-i álomesküvőn kelt el az énekesnő lánya. Négy...
family