Orbán Viktor: Nem szabad megengednünk, hogy a magyar családok fizessék a háború gazdasági költségeit

Megint el akartak fogadni itt egy olyan közös álláspontot, amelyben Ukrajnának még több pénzt és még több fegyvert akarunk adni, és elkötelezzük magunkat a háború mellett – mondta a Patriótának adott interjúban a miniszterelnök a brüsszeli tanácskozás után.

Ez nem az első ilyen csatája itt Magyarországnak. Mi nem megyünk bele abba, hogy egy olyan közös európai álláspont jöjjön létre, amelynek Magyarország is része, és amely háborúpárti. Elvesztettek a magyar családok háztartásonként körülbelül 2,5 millió forintot az elmúlt három évben a háború miatt, és nekem ezt meg kell állítanom, ennek véget kell vetni, nem szabad megengednünk, hogy továbbra is a magyar családok fizessék a háború gazdasági következményeit

– mondta Orbán Viktor. Hangsúlyozta:

Ezt egy módon lehet elérni: ha rávesszük Európát, hogy ahelyett, hogy háborús kalandokba bocsátkozna, egész egyszerűen támogassa az Egyesült Államok elnökét a békeerőfeszítéseiben, és akkor lesz béke. Ez a vita zajlott le, nem tudtuk egymást meggyőzni, megvétóztam a közös álláspontot, ezért nincs az Európai Uniónak közös álláspontja. Amit ma majd itt nyilvánosságra hoznak, az nem más, mint 26 tagállam magánálláspontja, nem pedig az Európai Unió közös álláspontja, mert Magyarország nélkül ilyet nem lehet elfogadni.

A vitában részt vett Zelenszkij ukrán elnök is.

Nem mondanám, hogy barátságos módon tette ezt. Szereptévesztésben van Ukrajna elnöke, úgy viselkedik, mintha bent lenne az Európai Unióban, és ezért megengedhetne magának élesebb hangnemet, holott ezt nem teheti. Ő egy kérvényező, aki szeretne bekerülni az Európai Unióba, amiről megoszlanak a vélemények

– mondta Orbán Viktor.

Van, aki ezt hangosabban, a kétségeit hangosabban mondja, van, aki pedig halkabban. Magyarország egyértelműen fogalmaz, hiszen Magyarországon éppen most kérdezzük meg az embereket arról, hogy ők mit gondolnak Ukrajna európai uniós csatlakozásáról, és hiába sürget bennünket Zelenszkij elnök úr, vagy áll éppen a feje tetejére, amíg a magyarok véleményét nem ismerjük, és ők el nem döntötték, hogy mi legyen Magyarország álláspontja, addig én őt itt nem tudom ebben támogatni.

A miniszterelnök a pénzügyi háttérről azt mondta:

Az uniónak egyetlen fityingje sincs, minden pénzét elköltötte, amikor arról beszél, hogy Ukrajnát továbbra is akarja fegyverezni, az ukrán hadsereget fenn akarja tartani, egyáltalán az ukrán állam működését finanszírozni akarja, vagy újjá akarja építeni Ukrajnát, akkor ezt úgy teszi, hogy közben ha kihúzza a zsebét, akkor nem talál benne egyetlen krajcárt sem. Ezek mind pénzügyi fedezet nélkül tett, ezért szerintem üres ígéretek.

Orbán Viktor arról is beszélt, mi következhet akkor, ha Oroszország és Amerika megegyezik és eldönti Ukrajna sorsát akár az unió, akár Ukrajna nélkül.

A mi helyzetünk egyszerű. Azt tudjuk, hogy a mi válaszunk mi lesz. Kibontunk egy üveg pezsgőt, és azt mondjuk, hogy mindig is ezt akartuk. Megjött az Egyesült Államok békepárti elnöke, hiába ellenezte ezt az Európai Unió, keresztülvitte a saját elgondolását, lett béke, miután béke lesz, újraindul a gazdasági élet, és ismét nekilendülnek a nemzetgazdaságok, és ennek mindenki, így a magyarok is a hasznát látják majd. Tehát mi majd tapsolni fogunk és örülünk, nekünk ez siker lesz. Itt majd le kell nyelni a békát

– mondta a miniszterelnök.

Az uniós csúcstalálkozó további napirendjéről Orbán Viktor elmondta:

Az a fontos, hogy most mindenki lehiggadjon, ez az ukrán gőz kimenjen a teremből. Zelenszkij elnök úr nem vesz részt a megbeszélések többi részén. Itt is csak videó segítségével volt jelen, tehát kiszellőztetünk, mindenki lehiggad, és most egy másik témával foglalkozunk, ez pedig a versenyképesség

– hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette:

Itt is van éppen elég nagy baj, Ukrajna nélkül is elvesztette az Európai Unió a versenyképességét, a gazdaságok bajban vannak. Az Európai Központi Bank elnöke, Lagarde asszony itt lesz, a pénzügyminiszterek vezetője szintén itt lesz, és meghallgatjuk az ő véleményüket, mondjuk úgy, hogy az üzleti világ véleményét arról, hogy mit kell tenni az Európai Uniónak annak érdekében, hogy a tagállamai ne menjenek tönkre.

A miniszterelnök hangsúlyozta: 

Magyarországnak itt is komoly érdekei vannak. Nekünk van egy stratégiánk, amely az unió botladozása, sőt elhibázott gazdaságpolitikája esetén is sikeressé teheti Magyarországot, de sokkal többre jutnánk, sokkal jobb lenne Magyarországnak, ha nem egyedül kellene sikeresnek lennünk, hanem együtt a másik 26 országgal lehetnénk egy közös európai siker részei.

2025. március 20. 22:04
A német bíróság elmarasztalta azt a férfit, aki a frankfurti repülőtér kifutójára hajtva magához ölelte Olaf Scholzot
Kábítószer hatása alatt járművével felhajtott a kifutópályára.
Benyújtották az első emberölés miatti keresetet a dominikai diszkóbaleset miatt
A Dominikai Köztársaságban a 231 halálos áldozat egyikének családja kedden benyújtotta az első feljelentést gondatla...
Súlyos börtönbüntetésre ítélték az illegális kampányfinanszírozással vádolt Ollanta Humala volt perui elnököt
Humala és felesége a brazil Odebrecht építőipari óriáscégtől kapott jogszerűtlenül pénzbeni támogatást.
Kína szerint "amerikai ügynökök" állnak az ázsiai téli játékok alatt elkövetett kibertámadások mögött
A gyanúsítottak megtámadták Hejlungcsiang tartomány létfontosságú infrastruktúrájának számítógépes rendszerét is.
Kiszabadult a Dél-Afrikában elrabolt amerikai lelkész
Csodával határos módon épségben került elő.
Leszakadt a lépcsőház egy budapesti társasházban, létrával mentették a lakókat
Leszakadt egy társasház lépcsője Budapesten a 8. kerületben, miután tűz volt az épületben csütörtökön.
Szörnyű tragédia, két fiatal halt meg Görcsönynél
Meghalt két húsz év körüli férfi egy szörnyű balesetben Görcsönynél csütörtökön késő délután.
Többen meghaltak egy szörnyű felvonóbalesetben Nápoly közelében
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy em...
Orbán Viktor: a Tisza képviselői a magyarok ellen dolgoznak, az őszödi beszéd óta nem volt hasonlóra példa a közéletben
"Állj! A Tisza képviselői a magyarok ellen dolgoznak. Az őszödi beszéd óta nem volt hasonlóra példa a közéletben" - ...
Leszakadt a kamion vezetőfülkéje az M5-ösön, brutális baleset történt
Egy kisteherautót és egy markolót szállító teherautó szakította át a szalagkorlátot az M5-ös autópályán csütörtökön ...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.