NAV: Egy baromfifeldolgozó a munkavállalók többségét feketén foglalkoztatta

Huszonöt be nem jelentett alkalmazottat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bács-Kiskun vármegyei igazgatóságának adóellenőrei egy baromfifeldolgozó ellenőrzésekor - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a NAV a beérkező adatok alapján folyamatosan vizsgálta a Bács-Kiskun vármegyei vállalkozás működését. A cég alvállalkozói néhány havonta váltották egymást, miközben az újabb és újabb alvállalkozók alkalmazottai ugyanazok a magánszemélyek voltak. Mindegyikük folyamatosan a baromfifeldolgozó telephelyén dolgozott. A foglalkoztatottakat gyakran késve jelentették be, de előfordult, hogy a bejelentés el is maradt - olvasható a közleményben. Az esetről a NAV Facebook-bejegyzésben is beszámolt.


A revizorok április közepén megerősített ellenőri csapattal, váratlanul szállták meg a baromfifeldolgozó telephelyét. Mint kiderült, az ott dolgozó 38 emberből az alvállalkozó 25 főt aznap is bejelentés nélkül foglalkoztatott. A súlyos mulasztás miatt a bírság foglalkoztatottanként akár kétmillió forint is lehet, de a szabálytalan cégek számíthatnak az újabb, visszatérő ellenőrzésekre is - írták.

2025. június 11. 14:22
Levált az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula magyar...
Az egykori politikus és a Tisztelet Társasága karizmatikus alapítója hosszú hónapok óta küzdött egy súlyos betegségg...
Egyszerűen megdöbbentőnek, de jóval inkább sokkolónak tartom, ahogyan a nemzetközi politikai közösség félrefordítja ...
A kormány mindent megtesz, hogy az Európai Unió foglalkozzon az erőszakos ukrajnai mozgósítással, és Sebestyén Józse...
Lezuhant és súlyosan megsérült egy siklóernyős férfi.
Lélegzet-visszafojtva figyelte az ország, ahogy Kapu Tiborék űrkapszulája elhagyja a Nemzetközi Űrállomást és elindu...
family
Nem bírta könnyek nélkül, kamerák előtt fakadt sírva Stohl András. Erre senki sem számított a stúdióban, még a sokat...
family
SOKKOLÓ - Az anyja szeme láttára ütött el egy ötéves kisfiút egy motoros Abonyban, videón a baleset. A gyerek valami...
Döbbenetes videó készült arról, ahogy két magyar turista az életéért küzd a görög tengernél. Egy édesapa és a lánya ...
family
Gyönyörű, csipkés ruhában ment férjhez Szandi lánya, Blanka, Las Vegas-i álomesküvőn kelt el az énekesnő lánya. Négy...
family