Napsütés után durva időnk lesz

A következő napokban még többfelé lehet akár többórás napsütés is, de éjszakánként kemény fagyokra kell készülni és napközben is jellemzően 4-9 Celsius-fok között alakul a csúcshőmérséklet. Szerdától azonban egyre több lesz a felhő és megnő a csapadék esélye is, a hét végére pedig enyhülnek az éjszakai fagyok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn a Dunántúl nagyobb részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt derült vagy gyengén fátyolfelhős, napos idő várható. Csapadék általában nem lesz, de délnyugaton jelentéktelen szitálás előfordulhat. A délkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

Kedden döntően derült, napos, száraz idő várható, de a nyugati, délnyugati megyékben több lehet a felhő és arrafelé kis mennyiségű vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A délkeleti szél néhol megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 9 és mínusz 3 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, derült helyeken ennél alacsonyabb, míg a borult tájakon ennél magasabb értékek is lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet 4-9 fok között valószínű.

Szerdán az ország északkeleti harmadán nagyrészt derült, napos idő várható, másutt ugyanakkor több lehet a felhő, a Dunántúlon kisebb vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A délkeleti szél néhol élénk lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 9 és mínusz 3 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, derült helyeken ennél alacsonyabb, a felhős részeken magasabb értékek is lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet 3-8 fok között valószínű.


Csütörtökön
országszerte sok lesz a felhő, de hosszabb-rövidebb napos időszakok bárhol lehetnek. Szórványosan kisebb vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat és a délkeleti szél időnként megélénkülhet. Reggelre mínusz 9 és 0 fok közé hűl le, kora délutánra 3 és 8 fok közé melegszik fel a levegő.

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult égre van kilátás és vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A keleties szél időnként megélénkülhet. A minimum mínusz 6 és 0, a maximum 3 és 8 fok között alakul.

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult égre van kilátás, vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A nyugati, majd északnyugatira forduló szél megélénkül. A hőmérséklet hajnalban mínusz 5 és 0, kora délután 2-7 fok között alakul.

Vasárnap csökken a felhőzet és a csapadékhajlam, de az északnyugati szél több helyen élénk maradhat. A hőmérséklet hajnalban mínusz 5 és 0, kora délután 0 és plusz 5 fok között valószínű.

MTI

2025. február 09. 20:30
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
időjárás-jelentés, 2025. október 21., kedd
Újabb fordulat a Házasság első látása műsorában! A sikeres reality - akárcsak az előző évadokban - az elmúlt napokba...
family
Kirobbanó formában! Zoltán Erika évtizedek óta a magyar popzene egyik legismertebb arca - és ez mit sem változott. T...
family
POKOLI TŰZ - Levegőbe repült egy egész épület Százhalombattán. A robbanást még Budapesten is lehetett érezni. A MOL ...
family
© 2025 TV2 Zrt.

A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség