Mikes Anna először beszélt szerelmükről Krausz Gáborral - videóval

Már külön-külön is imádta őket az ország, na de együtt... Talán azért, mert arra az igazi első nagy, tündérmesébe illő szerelemre emlékeztetnek mindenkit. Bár Krausz Gábor elárulta, hogy együtt vannak, Mikes Anna még nem állt kamerák elé a szerelmükkel kapcsolatban. Mostanáig!

„Tényleg mostanában minden nap megjelenik valamilyen cikk rólunk. Akaratlanul is az ember belefut, szembe jön egy-egy cikk. Próbálom ezeket kizárni és nem ezzel foglalkozni. Élni a saját életem, de eljutnak hozzám ezek a cikkek és aminek van valóságalapja- azzal nincsen semmi baj” – mondta Anna a Tények Pluszban.

A táncosnő az elmúlt két hónapban kitartott saját döntése mellett és nem engedett kamerákat a magánéletébe. A Tények Plusszal azonban most kivételt tett.

„Január óta visszaálltam a munkába, tanítok, ugye ez mindennapos elfoglaltság. Szóval visszacsöppentem a valóságba, ami a tanítás és a fellépések” – árulta el Anna.

A valóság azonban az utóbbi időben megváltozott és ahogy Anna is fogalmazott, olyan mintha egy tündérmesében élne. Hetekig tartotta lázban az egész országot, hogy mi van a sztárséf és Mikes Anna között. A győzelem és pihenés után, pedig szó szerint felrobbant az internet, amikor a szerelmes pár pontot tett az ügy végére és egy képpel tudatta rajongóival, hogy igen két idegen valóban egymásra talált.

Az érdeklődés azonban nem csitul és szerelmükről azóta is naponta cikkeznek, ami nem zavarja túlzottan Annát.

„De van egy két ferdítés az úgy nem esik jól, amikor olyat olvasok, ami nem valós. De hát ugye ez ezzel jár, ez hozzátartozik valószínűleg így a szereplésünkhöz. Tényleg próbálom kizárni és nem foglalkozni ezekkel a cikkekkel.

Az már nem titok, hogy együtt vagyunk a Gáborral és nagyon boldogok vagyunk, de ennél többet nem nagyon szeretnénk megosztani a saját magánéletünkről” – hangsúlyozta Anna.

Szeretnék magánéletüket és a tündérmesébe illő pillanatokat együtt megélni és ha eljön az idő, talán bővebben is mesélnek majd a közös élményekről. Addig azonban szerelmük megmarad mindenki tündérmeséjének, aminek alakulását egy ország kísérte és izgulta végig. Ezt a szeretetet, pedig ők is érzik.

„Nagyon kedvesek az emberek, tehát így leszólítanak az utcán. Van, aki odajön hozzám, fényképet szeretne készíteni vagy autogrammot kérnek. Van, aki nem jön oda, de látom a tekintetében, hogy így csillog a szeme és tudjuk, hogy miről van szó, a Dancingről, hogy nyertünk. Szóval, hogy iszonyú kedvesek az emberek és elképesztő érzés, hogy ennyire szeretnek. Ez a szeretet, amit kapok ez egy nagyon jól eső érzés” – fűzte hozzá a táncos.

2024. február 02. 08:22
Brutális karambol Kecskemétnél: Az egyik sofőr drogozott
Helyszíni fotók készültek a súlyos balesetről.
Saját kérésére börtönbe kerül a korábbi pakisztáni miniszterelnök felesége
Háziőrizet helyett saját kérésére börtönbe szállítják Imran Hán volt pakisztáni miniszterelnök feleségét, miután a b...
Botrány Somogyban: Felháborító átverés áldozatai lettek a tűzoltók
Valaki szándékosan vezette félre őket.
Tematikus bélyeget dob piacra a Magyar Posta, ismerős arcok tűnnek fel rajta
Születésnapja alkalmából tisztelegnek a közkedvelt művész előtt.
Ibuprofent vett be menstruációs fájdalmára egy lány, ilyen lett az arca
Az egész egy enyhe szemviszketéssel kezdődött, nem sokkal később pedig már kómába került.
Elképesztő gesztus a TV2 stúdiójában, saját autóját adta versenytársának a Zsákbamacska játékosa
Még a műsorvezetők is megkönnyezték a jelenetet.
Menczer: mindenkit el kell vinni június 9-én szavazni, aki velünk van
Mindenkit el kell vinni június 9-én szavazni, aki velünk van, mert ha mi elmegyünk, akkor győzni fogunk a választáso...
Fény derült az igazságra, nem az igazi Berki Krisztiánt látták a nézők éveken át
A tragikus sorsú celeb édesanyja kitálalt.
Apa lesz Justin Bieber, megható felvételekkel tudatta a nagyvilággal
Az énekes közösségi oldalán osztotta meg örömét.
Viccelődött a lánya megölésén a diósjenői gyilkos, durva veszekedés alakult ki a tárgyaláson
„Nem ettem meg a holttestet” – ezzel viccelődött a bíróságon az a férfi, aki megerőszakolta, megölte, majd elásta a ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.