Mexikóban több mint 42 tonna metamfetamint foglaltak le a hatóságok

A mexikói haditengerészet bejelentette, hogy 42,2 tonna metamfetamint foglalt le az ország nyugati részén, ami az eddigi egyik legnagyobb mennyiség - közölte az MTI.

A katonai műveletet a Michoacán államban található titkos laboratóriumokban hajtották végre - számolt be a haditengerészet keddi sajtóközleményében. Az állam fővárosában, Moreliában, valamint Maderóban öt épületen ütöttek rajta, amelyeket laboratóriumként használtak.

A metamfetamin mellett a kábítószer előállításához használt vegyi anyagokat is lefoglaltak - írták a közleményben, a zsákmány összértékét mintegy 55,7 millió dollárra becsülve. 

A metamfetamint általában az amerikai piacra szánják, de Mexikóban is fogyasztják. 

A fotó illusztráció: Shutterstock

Decemberben a mexikói kormány bejelentette, hogy az északnyugati Sinaloa államban rekordmennyiségű, több mint egy tonna, 20 millió adagnak megfelelő mennyiségű fentanil tablettát foglaltak le.

A fentanil széles körű elterjedése az Egyesült Államokban a hivatalos adatok szerint tízezres nagyságrendű halálos áldozatot követelt.

A mexikói kormány részben az amerikai kormányzat nyomására fokozta a kábítószer-lefoglalásokat.

2025. június 10. 09:30
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
időjárás-jelentés, 2025. július 11., péntek
Győzelem, küzdelem, szerelem, válás, anyaság és még sorolhatnánk. Negyed évszázad, még belegondolni is elképesztő. R...
family
Egy döbbenetes felvétel, ami az egész országot sokkolta! Egy szegedi nő épp a vihart videózta, amikor a kamerája elő...
family
AZ ÉVTIZED ÁTVERÉSE! - Nem az utcán történt, hanem a rácsok mögött. Egy szélhámos, aki a cellájából vezette a csalóh...
family
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family