Lelőtték a korábbi házelnököt és férjét

Lelőtték szombaton minnesotai otthonában Melissa Hortmant, az állam képviselőházának korábbi elnökét, valamint a férjét is.

Tim Walz minnesotai kormányzó szerint a házaspár politikai indíttatású merénylet áldozata lett. Walz szerint szintén politikai okokból lőttek rá egy másik politikusra, John Hoffman demokrata párti szenátorra és feleségére, akik mindketten megsebesültek.

A kormányzó szombati sajtótájékoztatóján az elkövetők felelősségre vonását ígérte és azt mondta hogy "mindenkinek, Minnesotában és országszerte is ki kell állnia a politikai erőszak minden formájával szemben". Walz egyúttal felszólított mindenkit, hogy ne vegyenek részt semmilyen politikai megmozduláson az államban, amíg a gyanúsítottat kézre nem kerítik.

Donald Trump amerikai elnök tudatta, hogy tájékoztatták a történtekről és ezt a "szörnyűséges politikai erőszakot nem szabad megtűrni".

Fotó: Melissa Hortman Hivatalos Instagram oldala

Drew Evans, a minnesotai bűnüldözési hivatal főfelügyelője közölte: a hatóságok nagy erőkkel keresik a gyanúsítottat, aki a helyi tisztségviselők szerint rendvédelmi tisztnek öltözve követte el a bűncselekményeket. Bob Johnson, az állam közbiztonságért felelős megbízottja ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a gyanúsított "az egyenruháinkba vetett bizalmat használta ki, ami mélyen felkavaró árulás azok számára, akik becsülettel és felelősséggel viselik ezt az egyenruhát".

Mark Bruley Brooklyn Park-i rendőrfőnök elmondta, hogy egy álrendőrautót is találtak, amelyet vélhetően a gyanúsított használt, és benne találtak egy írást, amelyben politikusok és más tisztviselők nevei szerepeltek.

Melissa Hortman a Demokrata Párt frakcióvezetőjeként is dolgozott korábban az állam törvényhozásában, házelnöknek pedig 2004-ben választották meg először.

MTI

2025. június 15. 18:02
Levált az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula magyar...
Az egykori politikus és a Tisztelet Társasága karizmatikus alapítója hosszú hónapok óta küzdött egy súlyos betegségg...
Egyszerűen megdöbbentőnek, de jóval inkább sokkolónak tartom, ahogyan a nemzetközi politikai közösség félrefordítja ...
A kormány mindent megtesz, hogy az Európai Unió foglalkozzon az erőszakos ukrajnai mozgósítással, és Sebestyén Józse...
Lezuhant és súlyosan megsérült egy siklóernyős férfi.
Lélegzet-visszafojtva figyelte az ország, ahogy Kapu Tiborék űrkapszulája elhagyja a Nemzetközi Űrállomást és elindu...
family
Nem bírta könnyek nélkül, kamerák előtt fakadt sírva Stohl András. Erre senki sem számított a stúdióban, még a sokat...
family
SOKKOLÓ - Az anyja szeme láttára ütött el egy ötéves kisfiút egy motoros Abonyban, videón a baleset. A gyerek valami...
Döbbenetes videó készült arról, ahogy két magyar turista az életéért küzd a görög tengernél. Egy édesapa és a lánya ...
family
Gyönyörű, csipkés ruhában ment férjhez Szandi lánya, Blanka, Las Vegas-i álomesküvőn kelt el az énekesnő lánya. Négy...
family