Kiderült, milyen büntetésre számíthat Zimány Linda terrorcselekménnyel fenyegetőző zaklatója

A modell a hétfő reggeli Mokkában mesélt a részletekről.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, fegyházbüntetést kért az ügyészség Zimány Linda zaklatójára.

A 28 éves férfi telefonon is hívogatta és üzenetekben is fenyegette a modellt, életveszélyes sorokkal félemlítette meg.

A csinos jogász hétfőn a Mokkában mesélt az ügy részleteiről, esetleges végkimeneteleiről.

Elárulta, hogy számára megnyugtató, hogy a férfit bezárták, azonban aggodalmát fejezte ki a még szabadlábon járó, hasonló bántalmazókkal szemben.

A beszélgetés során az is kiderült, hogy nem is egy, hanem két zaklatója volt a modellnek.

Ám egyiküknél kórós elmeállapotot diagnosztizáltak, így gyógyszeres kezelésnek vetették alá, majd elengedték, a másikat pedig jelenleg is fogva tartják.

Július elején lesz egy előkészítő tárgyalás, vádat emeltek az ügyben. Zimány Linda a hivatalos papírokon úgy látta, hogy terrorcselekménnyel vádolták meg a férfit.

Két dolog lehetséges…az egyik az a fenyegetésről szól, ami azt jelenti, hogy 2-8 évig terjedő szabadságvesztés, viszont mivel őt terrorcselekménnyel vádolta meg az ügyészség…itt ugye 10-20 évig terjedő szabadságvesztésről beszélhetünk

- ismertette a lehetőségeket a jogász.

Van egy szint, amit nem lehet hagyni, egyen szó becsületsértésről, rágalmazásról, életet fenyegető üzenetekről

- hangsúlyozta, majd hozzátette: ha bárki hasonló helyzetbe kerül, ne féljen segítséget kérni.

2025. június 16. 14:10
Levált az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula magyar...
Az egykori politikus és a Tisztelet Társasága karizmatikus alapítója hosszú hónapok óta küzdött egy súlyos betegségg...
Egyszerűen megdöbbentőnek, de jóval inkább sokkolónak tartom, ahogyan a nemzetközi politikai közösség félrefordítja ...
A kormány mindent megtesz, hogy az Európai Unió foglalkozzon az erőszakos ukrajnai mozgósítással, és Sebestyén Józse...
Lezuhant és súlyosan megsérült egy siklóernyős férfi.
Lélegzet-visszafojtva figyelte az ország, ahogy Kapu Tiborék űrkapszulája elhagyja a Nemzetközi Űrállomást és elindu...
family
Nem bírta könnyek nélkül, kamerák előtt fakadt sírva Stohl András. Erre senki sem számított a stúdióban, még a sokat...
family
SOKKOLÓ - Az anyja szeme láttára ütött el egy ötéves kisfiút egy motoros Abonyban, videón a baleset. A gyerek valami...
Döbbenetes videó készült arról, ahogy két magyar turista az életéért küzd a görög tengernél. Egy édesapa és a lánya ...
family
Gyönyörű, csipkés ruhában ment férjhez Szandi lánya, Blanka, Las Vegas-i álomesküvőn kelt el az énekesnő lánya. Négy...
family