Két villanyoszlopnak is nekiment, kiderült, hogy miért - Fotókkal

Egyrészt jármű önkényes elvétele, másrészt ittas vezetés miatt is vádat emelt a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség egy jogosítvánnyal nem rendelkező férfival szemben, aki a tulajdonos tudta nélkül elvitt autóval, részegen két beton villanyoszlopnak is nekiment Tasson. 

A román állampolgárságú férfi 2024. december 12-én megszerezte egy tassi ingatlan nyitott udvarán parkoló autó pótkulcsát, majd a furgont a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül elvitte.

A férfi jogosítvánnyal nem rendelkezett, ráadásul ittasan ült az autó volánja mögé, emiatt pedig pár száz méter megtétele után két beton villanyoszlopnak is nekiment – közölte az ügyészség. Kifejtve, hogy a vádlott az ütközések után megállás nélkül továbbhajtott, azonban a kocsiban olyan súlyos sérülések keletkeztek, hogy az autó végül az 51-es számú főúton megadta magát. Az elkövető közel egy millió forintos kárt okozott.


Az ügyészség a férfit jármű önkényes elvételének bűntettével és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza – tette hozzá az ügyészség.

A vádlott bűnösségéről a Kunszentmiklósi Járásbíróság fog dönteni.

2025. június 17. 07:47
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...