Engedély nélkül készített képek kavartak nagy port az egyik szentendrei iskolában. A diákokról ugyanis nemcsak az intézmény honlapjára, de még a közösségi oldalakra is felkerültek fotók, anélkül, hogy a szülők belegyeztek volna. Egy dühös apuka ezt nem hagyta annyiban, a rendőrségen feljelentést tett, de előtte még az ismerősét is megkérte, hogy tegyen rendet.
Az 59 éves férfi bement az igazgatóhoz, rendőrtábornoknak adta ki magát, amihez még egy hamis igazolványt is felmutatott. Azt állította, hogy a titkosszolgálatnak dolgozik, majd politikai kapcsolatokkal, és rendőrökkel fenyegetőzött. Arra akarta kényszeríteni az igazgatót, hogy rúgja ki azt a tanárt, aki a fotókat kiposztolta, különben baja esik.
A férfi később még üzenetekben is tovább fenyegette az iskola vezetőjét.
A nyomozók a férfit, végül az erdőkertesi lakásában fogták el, ahol lőszereket és fegyvert is találtak. Mindezek mellett több mint 100 névre szóló igazolványt, amelyeken a Rendészeti Kiképzők Szövetsége felirat szerepelt.
A férfit előállították, és kényszerítés miatt gyanúsítottként hallgatták ki.